Fél élmény

Film


Titanic2008_FelNelson_RyanFleck.jpg
Ryan Fleck
Ryan Fleck, a rendező neve nem ismeretlen. Ami munka a filmes szakmában adódik, mindet kipróbálta, tán még díszletet is cipelt. Nagyjátékfilmje azonban kevés van egyelőre, hisz a diákfilm, dokfilm, rövidfilm-kategóriákon lépegetett előre a mindössze 32 éves rendező-forgítókönyvíró. A Fél Nelson óta (2006) azonban már elkészült egy újabb, a Sugar (Cukor, 2008), úgy látszik, Fleck rákapott a nagymozi ízére.
Furcsa holmi a Fél Nelson. Jólesően szokatlan a tekintetben, hogy a sokszor megzenésített sémák egyesítése újszerűen sikerült. Noha van ifjú amerikai tanár kontra feketékből álló osztály, de a fekete diákok nem utálják, nem szívatják, nem bűnözők, és ő nem akarja megváltani őket, éppen fordítva: a diákok jók, a feketék igyekeznek, a fehér tanár meg néha bambára crackezi magát a suli klotyójában, otthon, a bárban és mindenhol.
Van ugyan 30-as tanár kontra fiatalkorú tanítvány is, de nem az ágyban kötnek ki, nincs megrontás, sem ábrándos szemek, megerőszakolással vádolás, de még smárolás sem, helyette van barátság, amiben a lány a felnőtt, őrá támaszkodik a lefelé csusszanásra hajlamos tanár. Van tehát fű meg drog is, de nincs aranylövés, sem klotyóba okádás, kifordult szemek, csak a kicsit monoton, robotszerű mindennapok "feldobása". Van drogárusítás, de csak mellesleg, a háttérben, a lány szétszakított családjában, jelzésszerűen, nincs gettóerőszak. Mint ahogy vannak, jelzendő hogy iskolában is vagyunk, meg egy társadalomban is mellesleg, jó feleletek korabeli híradók felvételeivel illusztrálva a polgárjogi küzdelmek stációiról az Államokban, de  nem nagyon iskolás a párhuzam a piti mindennapok és a nagystílű politika között, csak kicsit az. És van egy elvetélt régi, meg egy hamvába holt új szerelmi szálacska, de nincs eszelős kefélés, csak úgy szolidan egy kis szex. Amolyan jelzésszerűen.
 
Ami nem jelzésszerű ebben a filmben, az a színészi munka: Ryan Goslingot már többször láthattuk, igazán jó alakításban hozza a gyenge-kedves, gyarló, mai, kicsit üres életet élő, ám szép szlogeneket oktató tanárt, Shareeka Epps pedig, a 13 éves tanítványt játszó lány szuper minden elemében, őszinte és szuggesztív, megszólalnia sem kell, úgy is hatásos. Mindez együtt is azonban kicsit erőtlen összképet nyújt. Egy amolyan fél nelsont.