Féltékenységi drámát rendez Claude Chabrol

Film

Az 1958-as Szép Serge valamint az ugyanebben az évben készült Unokafivérek című filmjével az új hullám egyik vezéralakjának kikiáltott Claude Chabrol idős kora ellenére nem tétlenkedik. A polgárság életének kritikus szemlélője, moralista krónikása, aki az előbb említett filmje után "inkább szép képeinek sima perfekcionizmusával, pontos jellemrajzaival" (Filmlexikon), mint újító szellemével tűnt ki, szeptemberben belekezd következő, immár 52. mozijának gyártásába.

A novemberig Lyon-ban és környékén forgó La fille coupée en deux (Félbevágott lány) című mozihoz Chabrol felhasznál egy sereg történelmi tényt és valóságos személyt, de mindezt modern köntösbe helyezi. Az egyelőre még finomításra szoruló szkript a híres építészről, az 1890-ben megnyitott "második" Madison Square Garde tervezőjéről, Stanford White-ról, barátjáról és későbbi gyilkosáról, Harry K. Thaw-ról, valamint az utóbbi feleségéről, Evelyn Nesbit-ről szól.

Már a szereplőválogatás is elkezdődött, Evelyn-t a 2003-as Swimming Pool-ban igencsak kitárulkozott 27 éves Ludivine Sagnier formálja meg. A Comedy of Power-ben már egyszer Chabrol-lal együtt dolgozott François Berléand (Narco, Kóristák, Szállító 2) is helyet kap a moziban.