Film készül Mansfeld Péterről

Film

(forrás: filmhu) A 2006 februárjában és márciusában forgó koprodukció bemutatóját jövőre, a forradalom ötvenedik évfordulójára tervezik. A szereplőlista csaknem teljes, a helyszíneket rég kiszemelték, a stáb már csak a külföldi támogatásokra beadott pályázatok eredményére vár.

Régi, pontosan tízéves terv valósulhat meg a Mansfeld-film létrejöttével. Szilágyi Andor 1989-ben A világtalan szemtanú címmel regényt publikált az ?56-os mártírról, hét évvel később, a kaposvári színház ?56-os pályázatára pedig megírta Böllérénekek című színdarabját, amit végül Szerbiában mutattak be. Szintén 1996-ban született meg a Mansfeld forgatókönyvének első változata. Mint azt az alkotó elmondta, amíg a regény és a színdarab, tekintve, hogy születésük idején Mansfeld Péter neve még tabu volt, furcsa parabolisztikus, ködös és titokzatos világba kalauzol, addig a film naturalisztikusabb lesz. Szilágyi Andor bizonyítani kívánja, hogy egy drámai film is lehet közönségfilm. Olyan emberi történetről van szó, mely ráadásul méltán számíthat a külföldi közönség érdeklődésére is. Ezért nem meglepő, hogy a Mansfeld magyar-kanadai-német koprodukcióban készül majd.

Az író-rendező elárulta, hogy a történelmi témák körüljárása nem koncepció, inkább csak valamiféle belső késztetés diktálta sorrendiségtől érvényesül. A Mansfeld 2003-ban kapott zöld utat, amikor a Magyar Mozgókép Közalapítvány forgatókönyvírói támogatásban részesítette. A forgatókönyv második változatára az MMK 100 millió forintot ítélt meg, míg a Magyar Történelmi Filmalapítvány 75 millió forinttal támogatta. A film további költségeit azokból a pénzekből kívánják fedezni, amelyeket a koprodukciós partnerek Németországban és Kanadában pályáztak meg. A pályázatokról ősszel döntenek. A döntésen sok múlik, hiszen a munkafolyamatba társíróként bekapcsolódott Füredi Zoltán is, aki egy '56-ban emigrált, majd hazatérő operatőr sorsát követi nyomon. A megítélt összegektől tették függővé a forgatás helyszíneinek kiválasztását is, így azok egyelőre nem publikusak.

Mansfeld Pétert, az elvált szülők gyermekeként nevelkedő, esztergályos ipari tanulóból forradalmárrá lett Széna téri mártírt Fancsikai Péter alakítja majd. A címszereplő Földessy Margit tanodájából került ki, míg mások, Dér Zsolt, Egri Bálint és Bárdi Gergő, a Bárka Színház Legyek ura című előadásában tűntek fel, Szabó Dániel arcát pedig a Sorstalanság című filmből ismerhették meg a nézők. A Mansfeld gyerekszereplői nyáron egyhetes ?edzőtáboron? vettek részt, ahol a kolozsvári főiskola tanára, a filmben is szereplő Dimény Áron, tartott számukra napi kétszer kétórás tréninget. A felnőtt szerepekben olyan neveket láthatunk majd, mint az édesanyát alakító Maia Morgensternt vagy a kihallgató tisztet megformáló Csányi Sándort.