Film készült Marx Tőkéjéből

Film


karlmarx_crop.gif
Marx Károly

(MTI) - Csaknem tízórás filmet rendezett Marx főművéből Alexander Kluge német író és filmkészítő. Legutóbb 80 éve, a nagy gazdasági világválság előestéjén merült fel komolyabban a mű megfilmesítésének gondolata. Szergej Mihajlovics Eizenstein foglalkozott vele, de a Patyomkin páncélos alkotójának 1927-ben papírra vetett tervéből végül nem lett semmi.

 
Kluge alapgondolata, hogy a klasszikus nemzetgazdaságtan bírálója által írt könyv távol van és mégis közel, mint az ókor, az antikvitás, amely ugyan időben távol esik a jelenkortól, de az akkor született elméletek, fogalmak jól magyarázzák a mai világ jelenségeit. Innen származik a mű címe: Hírek az ideológiai antikvitásból (Nachrichten aus der ideologischen Antike).
 
A müncheni rendező a német Die Welt szerint gigantikus montázst készített a marxi főmű alapján, amelyben egymást váltják interjúrészletek, játékfilmekből vett jelenetek, zenei betétek és dokumentumfilmre emlékeztető részletek. A filmben megszólalnak filozófusok - többek között Peter Sloterdijk -, van benne közjáték Klasszikus nehézipari tájkép címmel, Durs Grünbein költő pedig Marx munkásságának szépirodalmi vonatkozásait elemzi.
 
A film háromlemezes dvd-kiadásban jelenik meg a Suhrkamp kiadónál novemberben, Bécsben pedig október közepén egy moziban is bemutatták. A monstre alkotás sikeresélyes, könyv formátumban legalábbis igen kelendő manapság A tőke: a német filozófus munkáit gondozó könyvkiadó, a Karl-Dietz-Verlag a múlt héten arról számolt be, hogy idén az első kilenc hónapban háromszor annyit adtak el a trilógia első kötetéből, mint tavaly egész évben.