Filmbarátok Miskolcon

Film

 

A Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége a Nemzetközi Filmklubszövetséggel és a miskolci CineFest Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiváljával való egyeztetés után megállapodott arról, hogy a szeptember 11. és 20. között megrendezendő 6. CineFesten nemzetközi filmklubzsűri is fog tevékenykedni. 

A filmbarátokból szerveződő zsűri a játékfilmes versenyprogramot fogja mustrálni, s a legjobbnak talált alkotást a Don Quijote-díjjal jutalmazza. A zsűri tagjai a következők lesznek: Hauke Lange-Fuchs (Németország), Mani Ramamoorthy (India) és Bárdos Csaba (Magyarország). 

A filmbarátok ezenkívül más formában is jelen lesznek a CineFesten, hiszen az idei harmadik (és egyben utolsó) Filmbarát Találkozót Miskolcon tartják majd, a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja keretében, szeptember 11. és 13. között. 

Az érdeklődőknek a szervezet szállást is biztosít, korlátozott számban. Jelentkezni augusztus 29., szombat éjfélig lehet. A találkozó első napján a filmbarátok részt vehetnek a Gaál Franciska elfeledett magyar dívának emléket állító kiállítás megnyitóján, a CineFest fesztiválnyitón és az azt követő fogadáson, a nyitófilm, az Utolsó idők vetítésén, majd az estet záró Harcsa Veronika-koncerten. 

A második nap filmklubvetítés (Aguirre, Isten haragja), majd a filmről szóló beszélgetés várja a résztvevőket, akik ezt követően a CineFest versenyprogramjának vetítéseit is megnézhetik. Szeptember 13-án, az utolsó napon pedig a Pressburger Imréről szóló workshop előtt a Miskolctapolcai Barlangfürdőben lazíthatnak az érdeklődők. A rendezvényen részt vesz az Oscar-díjas Kevin Macdonald (Az utolsó skót király, A dolgok állása), Pressburger unokája is. 

A programokon való részvétel érvényes filmbarát tagságival ingyenes. Aki nem tag, a helyszínen beléphet, az 1000 forintos éves tagdíj befizetése ellenében. Részletes program és jelentkezési lap a http://www.filmklubszov.hu/download/filmbarat_talalkozo_miskolc_program%202009.doc oldalról tölthető le.