Filmek a Budapest Art Fair során

Film

 

A november 19-én kezdődött rendezvény folyamán rengeteg izgalmas és szórakoztató programra kerül sor: lesznek tárlatvezetések, szakmai beszélgetések az Artmagazin Fórumon, képregény- és karikatúra-aukció, nyereményjáték, képzőművészeti játszóház gyerekeknek és egy különleges karitatív művészeti projekt is. Idén négy osztrák galéria bemutatkozásával Ausztria a díszvendég. 

A képzőművészeti programokon kívül dokumentumfilm-vetítések is zajlanak, melyek közül az egyik ráadásul ősbemutató. A négy nap alatt két videó lesz látható. A Transzcendere ? A gesztus művésze: Nádler István (Kortársaim I?III.) Böjte József rendezése. Az 56 perces portréfilm a Kreatív Média Műhely Produkciójában készült, 2009-ben. Főhőse-főszereplője az 1938-ban született Nádler István festőművész, a magyar kortárs művészet egyik meghatározó alakja. 

A Jancsó Nyika, Gurbán Miklós és Böjte József fényképezte munka ősbemutatója a művész jelenlétében a Műcsarnok Auditóriumában volt november 19-én, 17 órakor, ám az érdeklődők még csak a premierről csúsztak le, hiszen a filmet még egyszer levetítik: november 22-én, vasárnap 15 órakor. 

Az Budapest Art Fair során még egy dokumentumfilmet láthatunk Böjte Józseftől, a Kreatív Média Műhely Produkciójában. A szürrealizmus esperese ? Rozsda Endre című 54 perces, Jancsó Nyika és Kozma István fényképezte portrét a tíz éve elhunyt művész tiszteletére vetítik le. Rozsda Endre volt az egyik első magyar szürrealista, akinek fordulatos élete és festői pályája végül Párizsban teljesedett ki. 

Az idén bemutatott, 1998 és 2009 között készített dokumentumfilm Rozsda életének utolsó interjúját dolgozza fel, barátokkal, szakemberekkel folytatott beszélgetésekkel kiegészítve. A filmet ? amit a művész emlékére idén tavasszal szervezett kiállítás-sorozat alatt mutattak be először ? a Műcsarnok Auditóriumában lehetett megtekinteni november 20-án, 17 órától. Ismétlő vetítésére november 22-én, vasárnap 16 órától kerül sor. A Várfok Galéria standjánál pedig külön Rozsda Endre-stand várja az érdeklődőket a vásár egész ideje alatt.