Fantasztikus 4-es: izgalommentes akciókavalkád

Film

A fantasztikus négyes tagjai 2005-ben mutatkoztak be a mozilátogatóknak. A csapat vezetője, a professzor, akkorára nyújtja a végtagjait, amekkorára csak akarja. A barátnője - akit a második részben feleségül kíván venni - erőteret tud képezni maga körül, és láthatatlanná válik szükség esetén. A dolog pikantériája, hogy visszaváltozáskor gyakran elveszti a ruháit, de mivel a film nem visel tizenkettes karikát, ezért nem láthatunk semmit az elsősorban apukáknak értékelhető látványból. Van még egy tűzcsóvaként száguldó akcióhős, és egy kőember, aki erős, de nem fotómodell alkat. Úgyhogy lehet rajta kacagni, de azért aranyos, és van egy csinos babája, aki vak, hogy ne kelljen a sztorit árnyalni.

Az első részben elnyerték csodás tulajdonságaikat, és elpusztították az emberiség gonosz ellenségét.
A második epizódban a halott ellenlábas szemrebbenés nélkül visszatér, de még nagyobb kihívással is szembesülnek hőseink. Jön az ezüst utazó - erőközpontként működő szörfdeszkájával -, és hatalmas átmérőjű lyukakat furkál a földbe. A sztoriból hamarosan kiderül, hogy a föld pusztulását készíti elő. A főnöke Galactus ugyanis bolygókalózként cirkál a világegyetemben, és elszívja a kifigyelt bolygók energiáját. Nos tehát: ezért jön az ezüst utazó, furkálja a lyukakat, de az a film végére sem derül ki, hogy mire használatosak a lyukak.
A föld megmentése reménytelennek látszik, de aztán jön egy tökéletesen fantáziátlan fordulat, és máris érkezik a happy end. Pozitívumként annyi megemlíthető, hogy a 3D animáció tökéletesnek tekinthető, és az akciójelenetek is igényes kivitelezésről tanúskodnak.

Minden rendben, csak a producerek a harmadik részre igazolhatnának egy forgatókönyvírót, aki elvarrja a szálakat.

A film névjegye
A fantasztikus négyes és az ezüst utazó
Színes, szinkronizált amerikai film
Főszereplők: Chris Evans, Ioan Gruffudd, Jessica Alba, Michael Chiklis
Rendezte: Tim Story
--Felirat a doboz alatt--