A filmeket is támadja a sertésinfluenza

Film

Erre a sorsra jutott az új Star Trek mellett több sikergyanús nagyköltségvetésű film is, mint az X-Men kezdetek: Farkas, az Angyalok és démonok, de nem megy Mexikóba a Terminátor - Megváltás sem. A hírek szerint az Angyalok és démonok premierjét négy, míg az új Terminátor-moziét nyolc héttel halasztották el. 

Ezt az elővigyázatos húzást azért lépték meg a stúdiók, nehogy filmjük az érdeklődés hiánya miatt megbukjon a latin-amerikai országban, ám még így is jókora bevételkiesésre számíthatnak. Problémát okozhat szakértők szerint ezen kívül az is, hogy mire a szóban forgó filmeket végül bemutatják Mexikóban, addigra már számos illegális kalózmásolat juthat el az országba. 

Az illetékes mexikói hatóság egyébként a bárokhoz és éttermekhez hasonlóan a sertésinfluenza miatt ideiglenesen be is záratta a mozikat, és természetesen Hugh Jackman, az új X-Men-film sztárja sem ment el az országba promotálni filmjét, ahogy az eredeti tervek szóltak. 

A mexikói forgalmazás teszi ki egyébként a nagy amerikai stúdiók tengerentúli bevételeinek mintegy 6 százalékát, így érzékenyen érinti őket a visszaesés. A stúdiófőnökök már azt számolgatják, mekkora bevételkiesésre kell számítaniuk a járvány miatt (az biztos, hogy több millió dollárról van szó), a mexikói krach ráadásul épp a nagy nyári blockbuster-szezon kezdetén ütött be. Korábbi beszámolók szerint az egyetlen üzletág, ami a járvány ellenére is virágzik Mexikóban, az a videokölcsönzés. 

Hazánkban azonban természetesen láthatók vagy láthatóak lesznek a fent felsorolt alkotások: az X-Men kezdetek: Farkast április 30-tól, a Star Treket május 7-től, az Angyalok és démonokat május 14-től, a Terminátor ? Megváltást pedig június 4-től vetítik a magyar mozik.