A filmes szakma a forgatókönyvírókat ünnepelte

Film

Lovas Balázs      Fotó: www.magyar.film.hu

"Magyarországon nagyon erős hagyománya van a szerzői filmeknek, miszerint a rendezők maguk írják filmjeiket, így az alkotói hierarchiában a forgatókönyvírók nincsenek az őket megillető helyen. Magyarországon valójában még csak most vetjük meg a szakma alapjait - vélekedik Lovas Balázs, aki maga is forgatókönyvíró, s a Filmírás Napját szervező Fade In Script Consulting egyik alapítója. Mint mondja, megbecsültségük mind anyagi, mind erkölcsi értelemben sok kívánnivalót hagy maga után, bár az utóbbi négy-öt évben érezhető változás. Ennek egyik eredménye, hogy néhány hónapja megalakult a Magyar Forgatókönyvírók Egyesülete, mely a 39. Magyar Filmszemlén mutatkozott be. 

 
Jogilag nem vagyunk érdekképviseleti szervezet, de mindent megteszünk a szakma presztízsének és színvonalának emeléséért -tette hozzá Lovas. Megjelent egy fiatal generáció, amelynek van kellő energiája, hogy tegyen a szakma elismertségéért. Úgy látja, hogy a magyar filmszakma fesztiválszinten nem szégyenkezhet eredményei miatt, de kommerciálisan sikeres magyar filmek nincsenek. Ez visszavezethető részben a forgatókönyvekre. Nem képesek történetet mesélni a magyar filmírók. 
 
A forgatókönyvírói tevékenység Lovas Balázs elmondása szerint külön szakma, mely nem azonos az írói alkotómunkával. A forgatókönyvírás csak kis százalékban írói tevékenység, jóval nagyobb mértékben konstruálás, spekuláció. A forgatókönyvíró inkább hasonlítható egy mérnökhöz, mesteremberhez - véli a szakember.
A Filmszemle keretében zajló Filmírás Napján kerekasztal-beszélgetést folytattak a forgatókönyvírás fejlesztésének fontosságáról, s újra megtartották a tavaly ősszel Pécsett debütált Central European Pitch Forumot, Közép-Európa első forgatókönyvbörzéjét. Tehetségkutatást végeznek, pályázatokat írnak ki, s egy nemzetközi internetes forgatókönyv-piactér kialakításán munkálkodnak, ahová külföldi filmírók is föltölthetik könyveiket. A portál így egyfajta virtuális forgatókönyvíró ügynökségként funkcionálna.