Filmfesztivál Palicson

Film

Az 1992-ben alapított Palicsi Filmfesztivál nemzetközi, versenyjellegű gála. Programjában az európai filmművészetre helyezi a hangsúlyt, különös tekintettel Közép-Kelet Európa országainak alkotásaira.

Más nemzetközi fesztiválokhoz hasonlóan a Palicsi Fesztivál is egy versenyprogramból, -melyben 15 játékfilm szerepel-, és több kísérőprogramból áll. A verseny fődíja az Arany Torony.

A vajdasági rendezvény egyik érdekessége, hogy jövő évtől a szegediek is bekapcsolódnak a szervezésbe, ami azt jelenti, hogy két helyszínen, Palicson és Szegeden párhuzamosan zajlanak majd az események. Így a fesztiváltanácsban és a zsűriben is a két város képviselői foglalnak helyet.

Idén a főprogramban 14 játékfilm "száll ringbe" a fődíjért; köztük lesz Koltai Lajos Sorstalansága is. Fliegauf Benedek Dealerje a Párhuzamok és ütközések szekcióban szerepel, amelyben a legjobb alkotás Tolerancia-díjat érdemel ki.

Az új magyar filmek szekció keretén belül hét filmet mutatnak be: Koltai Róbert Világszáma, Török Ferenc Szezonja, a Bergendy Péter által rendezett Állítsátok meg Terézanyut!, Gárdos Péter A porcelánbaba című filmje, Böszörményi Zsuzsa Mélyen őrzött titkok című alkotása, a Másnap Janisch Attilától, és A temetetlen halott Mészáros Mártától képviselik a kortárs magyar filmet a palicsi fesztiválon.