Roppant izgalmas, ritkán látható darabokat, a vérfagyasztó századról tanúskodó bűnjeleket, vádiratokat, groteszk rémlátomásokat láthatunk a válogatásban. Az Arany János utcai Centrális Galériába érkezők közül pedig sokan nem is sejtik, hogy - hét folyó-kilométeres levéltár, s tizenötezer órányi mozgókép-felvételt tartalmazó hordozók - páratlan gyűjtemény fölött járkálnak.
A még egy hónapon át, hetente látható filmválogatás (melyben korabeli filmhíradó csakúgy helyt kapott, mint propagandisztikus nagyjátékfilm, dokumentum-munka, vagy agymosó röpdolgozat) nem pusztán a mozgókép, mint kampányeszköz történetét hozza közelebb a nézőkhöz, de a propaganda fogalmát is igyekszik körüljárni.
Mi tekinthető befolyásolásnak? - ha a propagandafilm műfajára gondol, szinte mindenkinek Leni Riefenstahl munkássága, vagy az ötvenes évek jórészt nézhetetlen, a kulák-pap-gyáriparos triászt pocskondiázó fércmunkái jutnak eszébe. Természetes, hogy a merítésből a matuzsálemi kort megélt, német rendezőnő sem maradt ki. A Hitler születésnapját megörökítő, ritkán látható, 1939-es húszpercese egy, a hetvenéves Sztálint éltető szovjet rövidfilmmel, illetve a Rákosit ünneplő, hazai híradófilmmel egy csokorban lesz látható (május 7-én).
A film, mint médium jelentőségét, térnyerésének viharos sebességéhez hasonló tempóban ismerte fel a politika: a leplezetlen, propagandisztikus ambíciók már az I. világháború eseményeit örökkön zsúfolt, füstös mozi-nézőtereken szorongó átlagemberrel manipuláltan ismertető filmhíradókban is tisztán érzékelhetők. Az agymosás ezen eszköze hol burkoltabb, hol finomabb befolyásoló eszközként volt képes tömegek gondolkodását formálni - olykor a legvégletesebb szélsőségekig.
A vetítéssorozat első estjén, Vörös Miklós kulturális antropológus izgalmas bevezetőjét követően öt tételből álló, holland filmösszeállítás került műsorra. Hollandiát speciel nem éppen az ordas eszmék melegágyaként jegyezzük: az 1910-20-as években forgatott, néprajzi értékű, lenyűgöző felvételek, ezek az úgynevezett gyarmati filmek nem mindig szándékoltan spekulatív, a puszta rögzítésen kívül egyéb ambíciókat nem dédelgető kockáin zömmel bizarr pigmeusokat, egzotikus Feszty-körképbe zsúfolt, félbarbár vadembereket láthattunk. A "bemutatott" távoli kultúrák, és az azokban élők reprezentatív, egysíkú, leereszkedő, egyoldalú mutogatása, a párbeszédnélküliség a kolonializmus taszító, patinás hagyományait idézte elénk. Az utólag autentikus népzenei felvételekkel aláfestett kockák alapján, bőséges borzongás közepett, a "művelt nyugat" kaphatott (álló)képet az akkoriban még csak hetekig tartó hajóúton megközelíthető, felfoghatatlan messzeségben fekvő koronagyarmat színes világáról. A Borneón élő dajak törzset "csúnya, vad emberfajnak" minősíti egy felirat, s illusztrációként egy furcsa küllemű, feltehetően szellemi fogyatékos helybéli férfi áll a kamera előtt. Körötte nemes vonású helybeliek, mint díszlet. Nem szükséges túl nagy asszociációs késztetés, hogy eszünkbe jussanak a pajeszos-kaftános hászid zsidó öregeket felvevőgép előtt inzultáló, szakállukba röhögve belenyíró náci katonák, bő két évtizeddel későbbről, innen, a szomszédból. A mesterséges, "tömörített" beállításokban mutogatott toradzsák, a Szunda-szigetek halászai, és a többi, ekkor még holland-indiai törzs fiai s lányai szinte, mint egzotikus állatfajok jelennek meg előttünk.
A gyakorlatilag a Közép-Európa Egyetem (CEU) tanszékeként működő OSA több éves programot felölelő nyitósorozata párhuzamokat mutat fel, ütköztet, s drámai ívet vonva kalauzol minket a mozgóképes spekuláció végtelen tárházában.
Az OSA audiovizuális részlegének kurátora, a sorozatot Rév István történésszel és Oksana Sarkisova filmkutatóval válogató Zádori Zsuzsa kiemeli: céljuk, hogy időrendben haladva elgondolkodtassák a nézőket, arról, hogy hol kezdődik a propaganda valójában? A highlightok közt említi a korai szovjet avantgárd rendező, Dziga Vertov A föld egyhatoda című filmjét (április 23-án látható, Oksana Sarkisova bevezetőjével, A Gulág mint szanatórium címet viselő alkalmon). Az 1926-ban keletkezett, beszédes című alkotás lírai képekben, "lenyűgöző masinériával" mutatja be a Szovjetunió népeit, az ipart, mezőgazdaságot, és kereskedelmet, mindössze négy évvel az évtizedekig több-kevesebb sikerrel elhallgatott volgai éhínség után. A sorozat következő darabja (május 2-án) Szolovkit, a rettegett szovjet munkatábort mutatja be egy 1928-as, és egy hatvan évvel későbbi, rendszerváltás-kori film segítségével. A széria rákövetkező, az előbbiekben már taglalt estje, A vezér születésnapja összefoglaló címet viseli. Május 14-én a Fegyvertársból ellenség-esten a Magyarországon kevéssé ismert szovjetellenes amerikai propagandából kaphatunk ízelítőt. A Rév István felvezette vetítés első filmje, Frank Capra Miért is harcolunk? című, 1943-as munkája még fegyvertársként mutatja be a két szuperhatalmat, míg a Vörös rémálom, tizenkilenc évvel későbbről, már hisztérikus vízióban játszik el a "mi lenne, ha?" gondolatával. Az utolsó alkalom (május 21.) is kiemelkedő csemegét tartogat: Herbert Biberman 1954-es munkája, Az élet sója negyvenhat évig volt dobozban. Az egyetlen, indexre tett (egy új-mexikói bányászsztrájk történetét elbeszélő) amerikai játékfilm rendezője Amerika-ellenes tevékenység vádja miatt került feketelistára.
