Florestano Vancinire emlékeznek

Film

A rendezvényen részt vesz Giacomo Gambetti kritikus és filmtörténész, valamint a rendező lánya, Gloria Vancini. A programsorozat első napján, szeptember 28-án, 17.30-kor nyitják meg a filmes emlékének szentelt fotókiállítást, majd 18.30-as kezdettel a Ferrara hosszú éjszakája (La lunga notte del '43) című Vancini-film vetítésére kerül sor. 

Másnap, szeptember 29-én este 6-tól a direktor egy másik filmjét, a Le stagioni del nostro amore címűt mutatják be. A Florestano Vancini-tárlaton kiállított fotók egyébként a két levetítendő filmhez kapcsolódnak. A kiállítást szeptember 28-tól október 13-ig hétfőtől csütörtökig 10 és 17, pénteken pedig 10 és 13 óra között nézhetjük meg. A filmeket olasz nyelven mutatják be. 

Florestano Vancini 1926. augusztus 24-én született Ferrarában. Bemutatkozó nagyjátékfilmje a megemlékezésen is levetítendő 1960-as Ferrara hosszú éjszakája volt, mely elnyerte a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál legjobb elsőfilmes munkájának járó díjat. A mű címében szereplő hosszú éjszaka 1943 végének egyik éjjelére utal, amikor a fasiszta Olaszországban milicisták egy csoportja megölte Ferrara tizenegy polgárát, az ellenállási mozgalom tagjait. 

Az emléknapok másik filmjével, az 1966-ban bemutatott Le stagioni del nostro amoréval a rendező szintén nyert egy elismerést, méghozzá a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál FIPRESCI díját. Súlyosabb drámái mellett a 2008. szeptember 18-án, Rómában elhunyt filmes egyébként olyan populárisabb műveket is rendezett, mint például a népszerű bűnügyi sorozat, A Polip több epizódja. 

Florestano Vancinire emlékeznek - Olasz Kultúrintézet, szept. 28-29.