Folyóirat és Filmes (FFF) Fesztivál

Film

"Ez egy antifesztivál.
Egy fesztiváltól azt szoktuk meg, hogy hangos, botrányos, provokatív, hogy kapkodjuk a fejünket a sok látványos eseménytől.
A miénk nem ilyen. A miénk csendes-ülős, beszélgetős. Ezért szeretjük. Mert beszélgetni jó. Értelmes dolgokról értelmes emberekkel még jobb.
A fesztiválunk ezt az egyszerű tényt ünnepli, igaz, három napon át.
Gegesy Ferenc - Detre Gábor - Kemény Vagyim
 
Mi, akik belevágtunk a szervezésbe, úgy gondoljuk, hogy az egyik legizgalmasabb szellemi kihívás másokkal együtt gondolkodni, írni, olvasni, megbeszélni egymás szövegeit, új szerzőket felfedezni vagy régieket másként értelmezni, vagyis folyóiratot alkotni. Ezért minden hátráltató körülmény ellenére öröm a lapjainkat készíteni - és ezt az örömöt szívesen megosztjuk másokkal is. Ez a szellemi lelkesedés mozgatja azt a pezsgő magyar folyóirat-kultúrát, aminek keresztmetszetét mutatja be a fesztivál.
 
Harmadszor gyűlnek össze a folyóiratok a Ráday utcai kávéházakban, hogy olvasók, szerzők, szerkesztők együtt beszélgessenek művészetről, tudományról, társadalomról, történelemről, nőkről, férfiakról, épületekről, lakásokról, ételekről, italokról, meg ki tudja felsorolni, mi mindenről. Konkrétan ez a füzet tudja felsorolni: a részletes programban reményeink szerint mindenki talál olyan témákat, amikről szívesen beszélget és/vagy hallgat meg másokat.
A tavalyihoz hasonlóan Dettre Gábor válogatásában és szervezésében rövid- és dokumentumfilmek teljesítik ki a kulturális élményt.

Megtisztelő, hogy az idei Ráday Kultuccareg; rendezvénysorozat záróeseménye lehetünk."

Kemény Vagyim

Fotó:Kadelka László

A fesztivál programja: fff-program.doc