Folytatódik a főzős mozizás

Film

Mint arról korábban már írtunk, a Chefparade Film- és Gasztroklub lényege, hogy az előre megadott filmhez szorosan kapcsolódó menüt a szakértő séf félig előkészíti, majd az érdeklődők ebben a menüsorban segédkezhetnek, végül el is fogyaszthatják a közös művet. Aztán természetesen jön a film is, igazán lucullusi körülmények között: egy jó vacsora után, függőszékből vagy kanapéról. 

Az összevont mozi- és gasztroélményt a következő három hónap során olyan filmeken próbálhatjuk ki, mint a Számkivetett, a Bor, mámor, Provence és a Bridget Jones naplója. Először április 11-én a Robert Zemeckis rendezte Számkivetettet nézhetjük meg, egy modern Robinson Crusoe-történetet Tom Hanks jutalomjátékával. A film cselekménye szerint egy sikeres menedzser egy repülőgép-szerencsétlenség következtében egyedüli túlélőként egy lakatlan szigeten találja magát, ahol nemcsak az élelem- és italszerzéssel, de a magánnyal is meg kell küzdenie... Az alkotás okozta megrázó élményt a következő menü tompítja: fish/seafood és karibi ételek. 

Május 2-án egészen más film és más falatok várnak ránk: a Bor, mámor, Provence című romantikus komédiát vetítik. Ridley Scott művében egy nagymenő brókert (Russell Crowe) ismerhetünk meg, akinek kissé lassítania kell a tempón, amikor megörököl egy birtokot a festői Provence egyik borvidékén. Tervei ellenére nem sikerül gyorsan lerendeznie az ezzel járó ügyeket, sőt minden egészen másként alakul, mint ahogy azt várta. Amik pedig a konyhában ránk várnak a film előtt, azok természetesen provence-i finomságok lesznek. 


171663_nagy_chefparade3.jpg
 Bridget Jones naplója

Végül június 6-án következik a Bridget Jones naplója, amivel kapcsolatban ugyan elsőre talán nem mindenki asszociálna a konyhaművészetre, de ha jobban belegondolunk, rögtön eszünkbe juthat a bébiubi, a csomós szósz vagy a kék leves. Szerencsére ezek közül semmi sem lesz terítéken az utolsó foglalkozáson, ahol ezzel szemben a szinglik legfőbb vigaszaival, vagyis csokis krémekkel és csokis sütikkel barátkozhatunk minden mennyiségben. A programokra minden alkalommal 18 és 21 óra között kerül sor. További információt a www.chefparade.hu honlapon találunk vagy az info@chefparade.hu e-mail címen kérhetünk, jelentkezni pedig a jelentkezem@chefparade.hu-n lehet Gasztromozi ? jelentkezem... tárgymegjelöléssel. 

Folytatódik a főzős mozizás - Chefparade Főzőiskola és Rendezvényközpont, ápr. 11.?jún. 6.