Forgatókönyv kerestetik - kirabolták Coppolát

Film

Szerda este öt rabló tört be Francis Ford Coppola (képünkön) amerikai filmrendező Buenos Aires egyik jómódú körzetében, kilencszáz ezer dollárért megszerzett produkciós cégének, a Zoetrope Argentinának az irodájába. A fegyveresek megkötözték a dolgozókat, és a számítógépek mellett kamerákat és egyéb felszereléseket is magukkal vittek.

Az eset már csak azért is sajnálatos, mert a pár hónapja Argentínában élő, ötszörös Oscar-díjas direktor az egyik számítógépen tárolta következő alkotásának, a Tetrónak a forgatókönyvét, ami nélkül pedig bajosan kezdődhet meg a munka jövő februárban. A Todo Noticiasnak nyilatkozva azt is hozzátette, hogy az elmúlt tizenöt évben összegyűjtött anyagok, írásai, sőt számtalan családi fénykép mind odavesztek.

Csak reménykedni tudunk benne, hogy a nyomozás sikerrel jár, és a rablóknak a szkriptért cserébe magas jutalmat felajánló Coppola visszakapja a forgatókönyvet, vagy ha mégsem, eszébe jut, hogy egy másik merevlemezre is rámentette azt.

Addig is, amíg nem tudunk erről beszámolni, idézzük fel, miről is szól(na) a Tetro. A Matt Dillon és Javier Bardem főszereplésével forgó produkció - hasonlóan a Keresztapához - egy család történetét tárja a nézők elé, akik az Olaszországból Buenos Airesbe kivándorolt művész famíliai történetét generációkon keresztül követhetik nyomon.

Korábban egyébként az argentin tolvajok más amerikai hírességet is megkopasztottak: tavaly George Bush lányának a táskája és mobiltelefonja tűnt el, annak ellenére, hogy az amerikai titkosszolgálat emberei Barbara minden lépésére vigyáztak.