Forgatókönyvírói babérokra tör Meryl Streep

Film

 

A Julie & Julia ? Két nő, egy recept amerikai bemutatója után egy közönségtalálkozón arról kérdezték a színésznőt, hogy miképpen választja ki változatos műfajú filmjeit, és hogyan tud mindegyikben ilyen jó lenni. 

"Amire felkérnek, azon gondolkodom. Így volt ez a pályám elején is; akkor sem mentem semmi után. Ha a forgatókönyv elég jó és elég érdekes, igent mondok rá, egy feltétellel: engedjék átírnom a dialógusaimat. Mindig kiharcolom, hogy olyan szöveget mondhassak, amiről előre tudom, hogy illik a szerepemhez. A szarvasvadásszal kezdődött az egész: ott, amikor kértem, hogy magamra igazíthassam a szövegem, csak legyintettek, mondván: "mindegy, hogy a nő mit mond." Aztán ezért a szerepért Oscar-díjra jelöltek, és én elszemtelenedtem. A Julie & Julia is tele van olyan részekkel, amiket én kértem, hogy elmondhassak; egyedül a recepteket engedtem át feltétel nélkül a szakértőknek" ? árulta el Meryl Streep. 

A Julie & Julia ? amit október 15. óta vetítenek a magyar mozik ? egyszerre két korban játszódó gasztronómiai életrajzi film, melyben egymással párhuzamosan láthatjuk megelevenedni a hatvanas évekbeli főzőikon, Amerika első igazi sztárszakácsa, a francia konyhát az amerikaiakkal megismertető Julia Child sorsát és modern kori követője, a blogot vezető Julie Powell életét, aki szakmai sikertelenségétől sújtva úgy dönt: egy év alatt végigfőzi Julia Child legendás szakácskönyvét. Julie-t Amy Adams, Juliát Meryl Streep játssza.