Forog a Titánok harca

Film

Perszeuszt, a görög hőst például Sam Worthington alakítja: a 33 éves ausztrál színész pályája már olümposzi magasságokban jár, Christian Bale mellett ugyanis ő a nyár egyik legjobban várt szenzációja, a Terminátor - Megváltás főszereplője is. 

Filmbéli fő ellenfelét, Hádészt, az alvilág istenét Ralph Fiennes, az istenek királyát, Zeuszt pedig Liam Neeson alakítja (akinek ez az első munkája felesége, Natasha Richardson halála után), és a film kedvéért Gemma Arterton és Mads Mikkelsen is elfoglalja majd isteni trónját. 

A forgatás egy londoni stúdióban kezdődött, de a stáb Walesbe, Tenerife-re, Etiópiába és Izlandra is elutazik majd az igen látványosnak ígérkező film kedvéért. A Titánok harca egyébként az 1981-es, azonos című Desmond Davis-filmeposz remake-je. 

Az eredetiben olyan színészek keltették életre a görög isteneket és istennőket, mint Laurence Olivier, Maggie Smith vagy Ursula Andress. A film cselekménye szerint Perszeusz, az ifjú harcos kalandos útra indul, hogy megküzdjön a szépséges Androméda szerelméért. A lány megmentése érdekében nemcsak olyan szörnyetegek felett kell győzedelmeskednie, mint a Medúza, de az olümposzi isteneket is térdre kell kényszerítenie. 

A Louis Leterrier (A szállító 2., A hihetetlen Hulk) rendezésében készülő remake-et a tervek szerint 2010. március 26-án mutatják be az Egyesült Államokban. A Perszeuszt játszó Sam Worthington másik munkájával, a Terminátor ? Megváltással (Terminator Salvation) ennél kicsit korábban találkozhatunk: június 4-től játsszák a magyar mozik.