Franciák szemlézik filmjeinket

Film

(MTI) - Az animációs filmek június 6. és 11. között Annecy-ban zajló legjelentősebb európai fesztiváljára négy magyar filmet válogattak be a szervezők, köztük Gauder Áron Nyócker című egészestés filmjét, amelyet hétfőn este láthatott először a fesztivál közönsége.

Az idei animációs seregszemlére 63 ország 1622 alkotással nevezett be, ezek közül 32 nemzet képviseletében 207 filmet hívott meg a válogató bizottság Annecy-ba. Ebből 134 versenyezhet a fesztivál öt kategóriájában, míg 34-et a panoráma szekcióban vetítenek.

Az egészestés filmek kategóriájában öt film indul a fődíjért: Gauder Áron Nyócker című alkotása mellett egy orosz, egy svéd, egy észt és egy dán film.

A hétfő esti bemutató után a film rendezője az MTI-nek elmondta, hogy mivel a filmjében a szöveg nagyon fontos helyet foglal el, a nézőknek folyamatosan kell a feliratot olvasni, ami eleinte szokatlannak tűnt a kifejezetten szakmai közönségnek. Ezért a francia nézők nagyon figyeltek, hogy be tudjanak lépni a film világába, de amint a történet ismert nemzetközi szereplőket vont be, érezhető volt az oldódás a teremben, és nagyon jól fogadták az alkotást.

Hozzátette, hogy a film francia címe "A kerület", és mivel Franciaországban is több etnikum él együtt a nagyvárosokban, a film miliője általánosan értelmezhetővé vált a francia közönségnek is. Gauder Áron a vetítés után a film technikájával kapcsolatosan sok szakmai kérdést kapott. A Magyarországon nagy sikert aratott Nyóckert 80 ezren látták már a hazai mozikban, és az annecy-i fesztivál keretében a szombati díjkiosztás előtt még négyszer láthatja a fesztiválközönség.

A rövidfilmek versenyébe két magyar kisfilmet válogattak be. Ulrich Gábor Mielőtt című filmje a Kecskemétfilm műhelyében készült, és számos fesztiválra kapott meghívás, míg M. Tóth Géza Maestro című ötperces etűdjének Annecy-ban lesz a világpremierje. Pál Balázs és Kollár Klemencz László Csigamber című alkotását a televíziós sorozatokat felvonultató programban vetítik Annecy-ban.