Bernd Eichinger producer és a rendező Oliver Hirschbiegel Hitler életének utolsó tizenkét napját kívánta hitelesen ábrázolni, hétköznapjainak megragadását tűzte ki célul, ám végeredményben a film emberi arcot ad a náci vezérnek - írja Egy zavarba ejtő Führer a nagyvásznon című cikkében a Libération berlini tudósítója. A 14 millió eurós költségvetésű mű, amelyet szeptemberi bemutatója óta Németországban 4,5 millió néző tekintett már meg, azoknak az egyre szaporodó német történelmi könyveknek, életrajzoknak és televíziós műsoroknak a sorába illeszkedik, amelyekben a német nép a nácizmus áldozataként jelenik meg. A Le Monde kritikusa is egy történelmileg nehezen igazolható tételt olvas ki a filmből: Németország szinte önmaga ellenére vált egy fanatikus rendszer mártirsorsú áldozatává.
A leghallgatottabb francia rádió, az RTL kommentátora szerda reggeli adásban ironikusan megjegyezte, hogy a világhírű Bruno Ganz Hitler szerepében mindenképpen hívogató árúcikk, s a napilapok is erős kereskedelmi megfontolásokat sejtenek a vállalkozás mögött. A bochumi egyetem egyik professzora úgy nyilatkozik, hogy a film esztétikája nem tér el az Indiana Jonesétól, ettől lesz ez a Hitler fogyasztható és triviális, bár szerinte politikailag veszélytelen termék. Kedves volt a titkárnőjéhez és szerette a makarónit - ezt tudhatják meg a filmből a mai fiatalok.
A vitriolos tolláról híres Gérard Lefort, a Libération filmkritikusa szerint a két és félórás unalom végén a néző már csak abban lehet biztos, hogy Hitler... náci volt. Minden mást elfed a film állítólagos tárgyilagossága, amellyel például a kamera elfordul az öngyilkosságba menekülő Hitler és Eva Braun holttestétől."Mire fel ez a hirtelen szemérem? - idézi a kritikus Wim Wenders német filmrendezőt. - Mire fel, a szentségit?! Miért nem lehet megmutatni, hogy végre meghalt ez a szemét alak?".
Ezt a kort nem lehet úgy kezelni, mint a többit, vagyis távolságtartással - írja Daniel Vernet a Le Monde-ban. És nem lehet úgy felülemelkedni a politikailag korrekt, pontosabban a "történelmileg korrekt" nézeteken, hogy közben úgy teszünk, mintha semmiféle (a kollektív bűnösséggel nem összetévesztendő) kollektív felelősség ne jönne szóba a nácizmus okozta történelmi tragédia kapcsán. Volt idő - teszi hozzá a lap vezető politikai újságírója -, amikor az NSZK elnöke nem tartotta ildomosnak azt mondani, hogy szereti Németországot. Ma viszont fellendülőben van a patriotizmus, s tizenöt évvel az újraegyesítés után a gazdaságilag megingott németek - erőt merítendő vagy elriasztó példát keresve? - a múltjukba is visszanéznek - olvasható a lapban.
