A Fűrész 3 lesz a legvérfagyasztóbb

Film

Nem volt kétséges, hogy a Fűrész egy szép napon trilógiává érik, hiszen mind a James Wan rendezte első rész, mind a Darren Lynn Bousman dirigálta második felvonés a lehető legkisebb költségvetésből készült (1,2, valamint 4 millió dollár), viszont annál többet fialt a pénztáraknál, világszerte egyenként nagyjából 80 millió dollárt hozott a konyhára.

A harmadik, egyben záró résszel kapcsolatban már igen hamar tudni lehetett elég sok mindent. Szinte alig szökött meg Jigsaw barátunk a második felvonás végén, a filmet gyártó stúdió máris bejelentette, hogy a Fűrész hármat ismét a reklámfilmezés világából érkezett Darren Lynn Bousman jegyzi majd, a sztorit pedig újra Wan és Leigh Whannell írja.

Ami mindezidáig kérdéses volt, hogy milyen sztorit sikerül rittyenteniük a fiúknak a harmadik rész köré. Június 1-je óta már ezt is tudjuk: Jigsaw nyomtalanul eltűnt. Pártfogoltja, Amanda segítségével sikeresen felszívódott a nyomozók szeme elől. Miközben a rendőrség minden erejével az őrültet keresi, Lynn Denlon doktornőnek még a legmerészebb álmában sem jut eszébe, hogy hamarosan ő is Jigsaw karmai közé kerül, része lesz az elmebeteg játszadozásainak.

Egy éjszakai műszak végeztével, Lynn épp hazafelé tart, amikor elrabolják, és egy raktárba hurcolják, ahol a sebesült Jigsaw fekszik élet-halál közt. A gyilkos arra kényszeríti Lynn-t, hogy életben tartsa addig, míg másik áldozata, Jeff "játszik".

Jelenleg az utómunkálatok zajlanak, a bemutatót októberre, Halloween ünnepére tervezik.