Gabriel Byrne a "Lantanas" Ray Lawrence új mozijában

Film

Az ír Gabriel Byrne és Laura Linney főszereplésével készülő produkció "elődjéhez" hasonlóan egy nem kevésbé sejtelmes történetet mesél el. Néhány jóbarát pecázni indul és a halak mellett egy bennszülött hullája is a horogra akad. Ahelyett, hogy a férfiak azonnal jelentenék az esetet a rendőrségen, megvárják, amíg tele lesz a vödör a napi betevővel. Az eset aztán mindegyikük életét megváltoztatja.

Nem ez lesz az első munka, amely Raymond Carver történetét veszi alapul, ugyanis Robert Altman is felhasználta már a sztorit a Rövidre vágva című '93-as filmjében. Ray Lawrence mozijának forgatókönyvírója Beatrix Christian. Byrne és Linney mellett többek közt Max Cullen, Deborra-Lee Furness, Chris Haywood és John Howard is helyett kapott a produkcióban.

A film producerei közt van Barrie Osborne is, aki legutóbb a Gyűrűk Ura trilógián dolgozott. Byrne egyébként két héttel ezelőtt újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Jindabyne egy rendkívül fontos film lesz, jóslata szerint nemcsak Ausztráliában hódít majd, hanem nemzetközileg is hatalmas siker várható. "Ez egy provokatív történet, amely gondolkodásra késztet bűnösségről, felelősségről, megbocsátásról" - nyilatkozta az 55 éves sztár, akit legközelebb a színész, Richard E. Grant rendezői debütálásában, a Wah-Wah-ban láthat a nagyérdemű.