Gárdos Péter: a gyerek- és a felnőtt-társadalom is rendet akar

Film


filmszemle2009_gardos-peter_byfejer.jpg
Gárdos Péter

(MTI) - Gárdos Péter kiemelte: a díj mindenkinek elismerést jelent, aki részt vett filmje megvalósításában, a világosítóktól a díszlettervezőig, a színészektől az operatőrig.

 
A Tréfa, amelynek alapja Kosztolányi Dezső műve, egy felekezeti iskolában játszódik. A kollégiumba érkező új tornatanár megütközik a vallásos intézményben uralkodó liberális gondolkodásmódon és a gyerekek vadságán, majd egy napon minden megváltozik. A film Lengyel Tamás és Váta Lóránd főszereplésével készült.
 
"Nagyon szeretem Kosztolányit, minden évben elolvasom egy-két novelláját. A Tréfa öt-hat éve ott van a célkeresztben. Amiről szól, hogy a gyerek- és a felnőtt-társadalom is rendet akar, és kérdés, ebből melyik a jó, ma is aktuális. Amikor ugyanis a mai életünkben megindul egy rendőrattak, akkor kétféleképpen reagálunk: vagy úgy, hogy miért indultak meg, vagy úgy, hogy még keményebb fellépést sürgetünk" - fejtette ki Gárdos Péter. Mint mondta, a Tréfát 21 nap alatt forgatták, rendkívül kevés pénzből, ami sok szorítást jelentett, de többé-kevésbé meg tudta valósítani, amit előre elképzelt.
 
Gárdos Péter megjegyezte, hogy 23 évvel ezelőtt készült filmje, a Szamárköhögés egyetlen díjat sem nyert a szemlén, aztán a világban 11 fesztiváldíjat kapott. Hozzátette: ma is büszke arra, hogy amikor 1956-os emlékünnepség van, a televíziókban ezt a filmet játsszák.