Giamatti is Philip K. Dick-nek öltözik

Film

Philip K. Dick műveinek kivesézés után Hollywood rávetette magát az író életére. Ezt jelzi, hogy párhuzamosan két mozi is készül Dick-ről. Mint arról pár nappal ezelőtt beszámoltunk az egyik alkotásban az egész életében anyagi problémákkal küzdő írót Bill Pullman személyesíti majd. A Panasonic című filmet Matthew Wilder zeneszerző, a '80-as évek egyik nagy slágerének, a Break My Stride-nak a komponistája és előadója rendezi. A forgatás a tervek szerint már szeptemberben megkezdődik.

A másik produkcióban napjaink egyik legfelkapottabb színésze, A remény bajnokáért Oscarra nevezett Paul Giamatti alakítaná a főhőst, a forgatókönyvet pedig az a Tony Grisoni írná, aki többek között a Félelem és reszketés Las Vegasban szkriptjéért is felelős.

A mű a Dick örökségét ápoló Electric Shepherds Productions égisze alatt készül. Wilder alkotásával szemben a Giamattis filmben nem csupán az író személyével kívánnak foglalkozni, állítólag feltűnnek regényei is, amelyek közt lesz az utolsó, befejezetlen könyve, A bagoly nappal.

Hollywood egyébként ritkán, de megkockáztatja, hogy egyidőben ugyanarról a témáról két film is forogjon, gondoljunk csak a tavalyi két Capote mozira, illetve a tervbe vett két Ian Curtis-es produkcióra.

Enyedi Ildikó készülő Szelíd interfacében is főszerepet alakító Giamattit legközelebb Neil Burger The Illusionist-jában valamint M. Night Shyamalan Lady in the Water-jében láthatjuk.