Godzilla ismét támad

Film


gojira_1954_by_est_hu.jpg
 Gojira, 1954

A gigantikus rém először 1954-ben jelent meg nagyjátékfilmen: Honda Ishiro Gojira című művében mutatkozott be a reszkető közönségnek. Az alkotás amerikai remake-jét Matthew Broderick és Jean Reno főszereplésével Roland Emmerich rendezte, és 1998-ban mutatták be. 

Most azonban a Legendary Pictures és a Warner Bros. executive producerei úgy döntöttek, újra életet lehelnek a szörnybe, és franchise-zá alakítják azzal, hogy legyártanak egy új rémfilmet Godzilla főszereplésével. 

A tervek szerint a folytatás "inkább az eredeti japán mű előtt adózik majd tisztelettel, mint hogy a 1998-as Godzillát követné" ? számolt be róla a Daily Variety nevű szaklap. Rendezőt ugyan még nem neveztek meg, ahogy a filmnek egyelőre címe sincs, de a Legendary Picturestől már nyilatkoztak a projektről. 

"Az a tervünk, hogy azt a Godzillát gyártjuk le, amit mi, rajongók szerettünk volna látni. Szándékaink szerint igazságot szolgáltatunk azoknak az alapvető elemeknek, melyek korábban is lehetővé tették, hogy a karakter a lehető legtovább maradhasson releváns a popkultúrában" ? nyilatkozta Thomas Tull, a Legendary Pictures elnök-vezérigazgatója.