Gondry teret enged fiának

Film

Michel Gondry

Jó lehet Michel Gondry gyermekének lenni. Egyrészt mert a francia filmrendező minden egyes alkotása arról árulkodik, hogy nem tud felnőni, ezáltal a színes álomvilágok és a minden fiatalt érdeklő futurisztikus csodák ismerője. Másrészt pedig azért, mert direktorként megadja azt a lehetőséget tizenhat éves fiának, hogy babráljon egy forgatáson. 

A  Massive Attack és Björk-klipekről elhíresült látnok gyermeke nem elégszik meg azzal, hogy apjának a forgatási szünetekben egy pohár vizet szállítson, vagy mondjuk a kábeleket hurcibálja ide-oda, hanem kiveszi a részét a rendezésből is. Erről maga Gondry számolt be az MTV-nek: "Éppen egy animációs filmen dolgozunk. Fantasztikus lesz" - nyilatkozta, majd hozzátette, hogy az egész estés animációs mozi témája meglehetősen személyes. "A fiam és a köztem lévő kapcsolatot meséljük el egy jövőben játszódó történetben, melyben ő egy diktátort alakít, én pedig egy lázadót. Az animációk az ő rajzai alapján készülnek" - mondta Gondry, aki azt is elárulta, hogy a rendezői széken ketten osztoznak.

Mint arról már többször beszámoltunk, Gondry legközelebb az utómunkálatoknál tartó Be Kind Rewind című filmmel jelentkezik. A sztori főszereplője ezúttal a Jack Black által megformált Jerry, akit állandó fejfájás gyötör. Főhősünk ebből mi másra is következtethetne, minthogy agya olvadni kezdett. Azonnal rohan az orvoshoz, aki mágneses kezelést javasol. Jerry annak rendje és módja szerint meg is kapja a dózist, amivel viszont csak egy probléma van: döbbenten veszi észre, hogy letörölte barátja videotékájának teljes filmállományát. Mit lehet ilyenkor tenni? Az illegális fájlcserélő programok helyett sokkal kényelmetlenebb dologba vágnak bele. Hogy az üzlet egyetlen állandó kuncsaftja, egy idős hölgy ne maradjon esti "filmbetevő" nélkül, elhatározzák, hogy újraforgatják azokat a filmeket (Oroszlánkirály, Csúcsformában, Vissza jövőbe, Robotzsaru), amiket a néni általában kikölcsönöz.