Görög Zita, a bandafőnök

Film

Ebben a kusza világban próbál meg ellavírozni a pizzafutárt alakító Queen Latifah, aki taxisofőr-engedélyt szeretne kapni, valamint a kétbalkezes rendőr, akit Jimmy Fallon alakít.

A Luc Besson producerkedése és felügyelete mellett készült filmben felbukkan egy bizonyos Vanessa, aki az egyre veszélyesebbé váló bankrabló banda feje. A szerepre a filmkészítők Gisele Bündchen szupermodellt választották, akinek ez az első filmszerepe. Ugyanúgy, ahogy a lány magyar hangját kölcsönző Görög Zitának is ez élete első szinkronizálása.

"Nagy örömmel és ugyanakkor félelmekkel telve fogadtam el a felkérést erre a munkára." -nyilatkozta Zita, aki már nemcsak a filmvásznon látta a brazil születésű, mindössze 25 esztendős topmodellt, hanem már dolgozott is vele együtt New Yorkban.

"Először nagyon rémisztő volt arra gondolnom, hogy nemcsak a képernyőt kell néznem vagy csak olvasnom kell a szöveget, hanem egyszerre kell mindkét dolgot csinálnom, sőt még arra is oda kell figyelnem, hogy szinkronban mondjam a szöveget Gisele-lel. Csondor Kata barátnőm segített a felkészülésben, ő ugyanis már nagyon sok filmet szinkronizált."

A filmben szereplő Vanessa kemény, öntudatos csaj, aki - Zita elmondása szerint - nem áll hozzá közel, ugyanis ő nem ennyire kemény lány.

"Bár a hangunk eléggé hasonló, semmi másban nem hasonlítunk egymásra" - véli Zita. (Hacsak abban nem, hogy mindketten a világot jelentő "modelldeszkákon" szerepelnek nap mint nap, és mindketten mindössze 25 esztendősek.)

Arra a kérdésre, hogy szívesen szinkronizálna-e még a modell-műsorvezető azt válaszolta, hogy "ha ismét kapna egy ilyen felkérést, akkor igen, nagyon szívesen, bár mostanában két filmszerep és több fotózás is vár még rá".

(IC Press)