Granasztói: gondot jelentenek a szétforgácsolt pénzügyi támogatások

Film


granasztoigyorgy_by_infovilag_hu.jpg
 Granasztói György

(MTI) - "A pénzügyi támogatások szétforgácsoltsága olyan műfaji és művészeti teljesítménybeli korlátokat jelent, amelyeknek elsősorban a negatívumait látja az ember. Nyilvánvaló, hogy egy magyar játékfilmet emiatt nagyon nehéz egy nagy büdzséjű külföldi filmhez hasonlítani" - mondta a 71 éves történész, egyetemi tanár.

   
Granasztói György szerint ugyanakkor a magyar filmszakmára is érvényes, hogy a kényszerítő körülmények a tehetséges emberekből előre vivő megoldásokat hoznak ki. Megjegyezte, hogy a magyar filmek elsősorban az art kino-jellegű forgalmazásra valók, és nagy gond, hogy a művészmozik is komoly bajban vannak.
   
Mint mondta, a játékfilmes zsűri elnöki posztjára a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) tavaly év végén leköszönt kuratóriumi elnöke, Grunwalsky Ferenc, valamint Szomjas György, a Magyar Filmművészek Szövetségének főtitkára kérte fel.
   
"Az MMK új elnökével, Kőrösi Zoltánnal is jó a viszonyom, együtt dolgoztunk a közalapítványnál, amikor 2000 és 2002 között az ottani játékfilmes szakkollégium vezetője voltam. A filmszakmához valóban csekély a kötődésem, de a korábbi zsűrikben is mindig voltak szakmán kívüliek, idén sem én vagyok az egyetlen kakukktojás" - fogalmazott Granasztói György, aki az egyik legfontosabb filmszakmai kérdésnek azt tartja, hogy a magyar filmvagyonnak állami kézben kell maradnia.
   
Az MTI felvetette Granasztói Györgynek, nem tart-e attól, hogy a szemlén filmes körökben feszültséget okozhat nem titkolt politikai hovatartozása. A zsűrielnök 23. helyen szerepelt a Fidesz 2009-es európai parlamenti képviselőjelölt-listáján, emellett a Batthyány Lajos Alapítvány elnöke, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület tiszteletbeli elnöke.
   
Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: nem tagja a Fidesznek, és kormányzati funkciót 1994 óta, az Antall-Boross kormány idejére visszanyúló brüsszeli nagyköveti megbízatása óta nem töltött be. "A politikai meggyőződés másodrendű kérdés a szakmaisághoz, a kulturális és szellemi értékekhez képest. Értékrendszerem nyilvánvalóan jól behatárolható, de kategorikusan cáfolom, hogy döntéseimben bármikor is politikai megfontolások játszottak volna szerepet" - szögezte le Granasztói György.
   
A 41. Magyar Filmszemle nagyjátékfilmes versenyprogramja kapcsán a zsűrielnök arról beszélt, hogy az elmúlt években a mustrán indult alkotások többségében a brutalitás, az erőszak volt előtérben, amit ő öncélúnak tart, és reméli, idén más lesz a helyzet.