Greenaway is vetít a német-magyar filmszakmai fórumon

Film

 

A rendezvény fókuszában a Német-Magyar Filmegyezmény áll, amelyet idén, február 20-án írt alá a két ország kormánya. Az egyezmény jelentősége, hogy elősegíti a kultúrák jobb megértését, ösztönözi a filmek cseréjét a két ország között, valamint növeli a gyártási költségvetések keretét a német és magyar filmgyártás számára.

 
A 2009. februári, berlini rendezvénysorozat célja tudatni az egyezmény nyújtotta lehetőségeket a német és magyar filmipar szereplőivel, tájékoztatni a Magyar Filmtörvényről az európai producereket a 20 százalékos adókedvezmény működésével kapcsolatban, valamint szakmai programokon keresztül teret és alkalmat biztosítani számukra kapcsolatok kialakítására, közös projektek létrehozására.
 
A szervezők a Berlinale ideje alatt olyan közeget kívánnak teremteni a Házban, amely nemzetközi lehetőségekhez juttatja a magyar filmes ipar szolgáltatóit (filmstúdiók, gyártó -és fogalmazó cégek, utómunka stúdiók, computer-animációs cégek), valamint a kreatív alkotókat (operatőrök, zeneszerzők, díszlettervezők, stb), akik iránt egyre erősödő európai érdeklődés érezhető. A CHB Berlin szívében elhelyezkedő épülete egy rövid sétányira helyezkedik el egyébként a Berlinale 2009-ben új fesztiválhelyszíneként résztvevő Friedrichstadt Palast-tól.
 
A nyitóest fénypontja Peter Greenaway VJ-szettje lesz, amelyet a ház óriáskivetítőjének segítségével a Ház előtt felállított fűtött sátrakból és a ház belső nagyterméből egyaránt élvezhet a berlini közönség. Peter Greenaway Yonderboit kérte fel együttműködésre. A Ház különleges adottságait kihasználva állandó speciális vetítés-sorozat "tapétázza" ki a falakat, ahol a magyar film 100 éves történetéből válogatnak filmrészleteket. A CHB "Film Café" kávézójában Dating and Pitching címszó alatt a Berlinale filmes világa számára biztos találkozási pontot kínálnak, ahol a délutáni jazz - és könnyűzenei koncertek kellemesen fellazítják a szakmai napokat. A záróest fellépőjeként Hanna Schygullát igyekeznek megnyerni, hogy sanzonestjével zárja a Cinema Total-t.
 
A február 6-i megnyitó és a 13-i záróesemény közötti hat szakmai napon lehetőséget kínálnak szakmai cégek bemutatkozására előadások, fórumbeszélgetések és vetítések formájában. Várják úgy a filmstúdiók és filmgyártó cégek, mint a kreatív alkotókat képviselő egyesületek, szövetségek, filmes intézmények, laborok és egyéb filmszolgáltatást nyújtó cégek jelentkezését. Továbbá filmfesztiválok és filmes műhelyek jelenlétére is számítanak. Német részről már biztos közreműködést és részvételt ígért a rendezvény partnereiként a Cottbus-i Nemzetközi Filmfesztivál és az Emergeandsee Fesztivál.
 
Jelentkezni 2009. január 5-ig lehet elektronikus formában. A jelentkezési lapot a soti@hungaricum.de címre kell elküldeni.