Guy Ritchie marad a gengsztermoziknál

Film

Madonna tisztes férjének, az egykoron oly nagy kaliberű filmeket prezentáló, mint a Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső és a 2000-ben készült Blöff, Guy Ritchie-nek nem sok babér termett az utóbbi években, hacsak a 2003-as Razzie-díjakat nem számítjuk, amelyekkel ugyebár felaggatták a 2002-es Hullámhegy című förmedvényét. A tavalyi Revolverről sem lehetett túl sok jót elmondani, habár ez legalább nem gyűjtött be ennyi cikis elismerést, mint az előbb említett produkció.

A 37 éves rendező azonban ismét megpróbálhatja azt, ami olyan jól működött két korai filmjében. Frissesség, szellemesség, pörgős tempó, olcsósága ellenére is vizuális gyönyör, tekervényes sztori, kreténemberek szerepeltetése, ütős zene - ha pár szóban kéne jellemezni, erről szólt a Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső és a Blöff is.

A Static című mozival lehetséges, hogy Ritchie visszatér korai önmagához, legalábbis a történet nagyon emlékezet az előbb említett kis remekművekre. Egy ártatlanul lesittelt nehézfiú körül bonyolódik a sztori, aki megpróbál mindent megtenni, hogy betegyen az őt dutyiba záró zsaruknak. Eközben persze összeakad a rivális banda tagjaival, valamint tisztességtelen zsernyákokkal is meggyűlik a baja.

A castingról és a forgatás kezdetéről még nincsenek információk.