Malena nem nagyon hisz benne, hogy megtalálja az igazit, nem is hiányzik neki, hisz még nem maradt le semmiről. Férfias attitűddel jár-kel a világban, és ebből adódóan egyik éjszaka egy utcai verekedésnél egy prostituált segítségére siet - a támadó meghal. Az incidens következtében Malena érzelmi élete felborul.
A film első mondatában a szexi bőrszerkóról van szó, és nem csalódunk, Malena fel- majd leveszi az addig parlagon hagyott női szerepet, és a megfelelő pillanatban a férfivadításra való szerkót is. A spanyol rendező, producer és forgatókönyvíró, Antonio González Vigil Ámor delíriuma címmel forgatta első filmjét, ezt is nevezhette volna így, pedig ez azért krimi. Jogos, hogy a Titanic fesztivál a Bűn mélységei szekcióban vetíti, de valamilyen szerelmes szekcióba is rakhatták volna. A film legnagyobb erénye és egyben legnagyobb hibája, hogy - és ahogy - egyesíti a két műfajt. Amikor Malenát analitikus, racionális énje irányítja, hogy kimásszon a slamasztikából, rögtön a nőiesség fegyveréhez nyúl. Irracionális énje a Miloga táncpartikon kap ösztönzést, ez afféle magányos szívek tangóklubja. A tangó néhány betétszámban és életfilozófiaként fokozatosan átveszi Malena életében az irányítást. Először az áldozat özvegyével kerül intim kapcsolatba, majd hatalmas lánggal csap fel rapszodikus szerelme a nyomozó iránt. A kicsit kokós, európaias, baszk létére Argentínában is idegen, régimódi értelmiségi, teljesen atipikus nyomozó közli Malenával: akárhányszor hullát lát, előbb tangóra, azután meg szexre van szüksége. A nyomozóról azt is megtudjuk, hogy mindent megkap, amit meg akar szerezni. Ez talán meg is magyarázná egyik - látszólag érthetetlen - félrelépését, ami mégsem ezért került be az egyenletes tempójú forgatókönyvbe, hanem a megoldást készítené elő, de nem elég egyértelműen.
Jól elhelyezettek a lepukkant Várost, meg az Éjszakát tangóval vagy anélkül mutató képsorok. Szellemes például az Ecethez címzett bárban - természetesen - ironikus és önironikus megjegyzésekkel folyó társalgás, amiből egy nagy csomó aranyköpés tényleg fénylik. Ironikus az abszolút szerelmi háromszög is, amiben mindenki mindenkivel: az áldozat kollégája, felesége és gyilkosa, és mindezt könnyedén bocsátják meg egymásnak. Az erkölcsi biztosítékot hőseinknél egyedül a macsó nőbántalmazás veri ki. Az áldozat, mint főmacsó, ezzel a vonásával viszont az argentin társadalomban tipikus, a többségi attitűdöt mutató figurának tűnik.
