Habókos magyar filmekből válogattak

Film

(MTI) - Remek válogatás a nem szokványos, habókos magyar filmekből címmel jelent meg figyelemfelkeltő írás a Jutarnji List című horvát napilapban. A magyar héten öt igazán reprezentatív alkotást mutatnak be 2002-től napjainkig.
 
Hukkle

"A magyar film hagyományosan igen erős, sok habókos alkotóval. A horvát közönségnek meg kell ismerkednie ezekkel az érdekes, különös produkciókkal" - írta a lap. Külön kiemelte, hogy a Hukkle volt a nyitófilm a motovuni (Isztria) fesztiválon 2003-ban, s a rendezője igen nagy elismertségre tett szert a Taxidermiával - jegyezte meg az újság.

 
A Friss levegőt hihetetlen szellemes fekete komédiának tartja a lap. A Másnap remek krimi, amely a 2004-es zágrábi magyar filmnapok legsikeresebb alkotása volt. A Fehér tenyér Cannes-ban is versenyzett, míg a Dealer 2005-ben a Pulai Fesztiválon a nemzetközi programban szerepelt és kitüntetést is kapott.
 
A mustrát a horvát filmszövetség és a zágrábi magyar nagykövetség közösen szervezte. Báron György filmesztéta bevezető előadást tart a vetítés megkezdése előtt.