Hajdu Szabolcs a szemle fődíjasa

Film

(mti-kultúra.hu) Hétfőn délután megállapodás született a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) 2013-ig szóló állami támogatásáról - jelentette be a 41. Magyar Filmszemle hétfői díjkiosztó gáláján mondott beszédében Hiller István.
 
A miniszter elmondta: hétfőn délután Bod Péter Ákossal, az MMKA képviselőjével aláírták azt a megállapodást, amely a filmes szervezet számára a következő három esztendőben stabil, enyhén növekvő állami támogatást garantál. A miniszter beszéde után megkezdődött a 41. Magyar Filmszemle díjkiosztó gálája.
 

41magyarfilmszemle_hajduszabolcs_aranyorso_dkoko20100208021.jpg
 Hajdu Szabolcs

A Bibliothéque Pascal, Hajdu Szabolcs filmje kapta a 41. Magyar Filmszemle fődíját, az Arany Orsót, míg a legjobb rendezőnek járó elismerést megosztotta a zsűri Dyga Zsombor (Köntörfalak) és Pejó Róbert (Látogatás) között. Hajdu alkotása több kategóriában is elhozta a díjat: övé lett a Gene Moskowitz-díj, valamint az operatőri munkát (Nagy András) is jutalmazták. A Macerás ügyek, a Tamara, a Fehér tenyér és az Off Hollywood rendezőjének új mozija a diákoknak is tetszett (Országos Diákzsűri Zöld Holló-díja).

 
A legjobb férfi színésznek járó elismerést Elek Ferenc vihette haza a Köntörfalakban nyújtott alakításáért. A legjobb női színész a Ki/Be Tawaret főszereplője, Kerekes Éva Vica lett. A legjobb forgatókönyvíró díját A vágyakozás napjai szerzőjének, Pacskovszky Józsefnek ítélték.
 
A legjobb kisjátékfilm Szimler Bálint Itt vagyok című munkája lett, amelyről Mészáros Péter filmrendező a következőképp beszélt: ?Visszafogott, minden emberi rezdülésre érzékeny kamerakezelés, eredeti jelenetek, és szellemes dialógusok jellemzik a filmet, a főszereplő pedig tökéletes választás.?
 
A dokumentum-kategória fődíját, az Ember Judit-díjat szintén megosztotta a zsűri: Bádogváros címmel az Avasi dombra épült miskolci pinceházak különös hangulatú mikrovilágáról készített lírai hangulatú kisfilmet Csáki László, míg Puskás Hungary című mozijában Almási Tamás csaknem kétórás filmmel követi nyomon Budapesttől Madridon és Athénon át Ausztráliáig a világ talán legismertebb magyarja, Puskás Ferenc életét és pályafutását. Gulyás Gyula Idézése a Schiffer Pál rendezői díjat érdemelte ki.
 
Nagyjátékfilmes kategória
Arany Mikrofon-díj: Kőporossy János A vágyakozás napjai c. filmért
 
Arany Olló-díj: Czakó Judit a Köntörfalak c. film vágásáért
 
Legjobb látvány, díszlettervezés díja: Banovich Tamás a Kolorádó Kid c. filmért
 
Legjobb eredeti filmzene: Kardos Dániel, Balogh Rudolf a Vespa c. filmért
 
Legjobb forgatókönyv: Pacskovszky József A vágyakozás napjai c. film forgatókönyvéért
 
Legjobb férfi alakítás: Elek Ferenc a Köntörfalak c. filmben nyújtott alakításáért
 
Legjobb női alakítás: Kerekes Éva Vica a Ki/Be Tawaret c. filmben nyújtott alakításáért
 
Színészi különdíj: Tóth Sándor a Vespa c. filmben nyújtott alakításáért
 
Simó Sándor elsőfilmes díj: Almási Réka a Team Building c. filmért
 
Produceri díj: Pusztai Ferenc, a Team Building és a Czukor Show c. film producere
 
Gene Moskowitz-díj: Hajdu Szabolcs a Bibliothéque Pascal c. filmért
 
Operatőri díj: Nagy András a Bibliothéque Pascal c. film fényképezéséért
 
Rendezői díj: (megosztva) Dyga Zsombor a Köntörfalak c. filmért és Pejó Róbert a Látogatás c. filmért
     
 
Moziverzum-díj: Vágvölgyi B. András a Kolorádó Kid c. filmért
   
Arany Orsó-díj /felajánlja: MMK és Stern Film/:
  Bibliothéque Pascal
  Rendező: Hajdu Szabolcs
  Forgatókönyv: Hajdu Szabolcs
Dramaturg: Orsós László Jakab
Operatőr: Nagy András
Zene: Bumt Friedmann, Atom, Flanger
Vágó: Politzer Péter
Hangmérnök: Balázs Gábor
Látvány: Esztán Mónika, Mátyássy Péter
Jelmez: Berzsenyi Krisztina
  Producerek: Angelusz Iván, Kovács Gábor, András Hámori
 
KRITIKÁINK A DÍJAZOTT FILMEKRŐL:
 
 
INTERJÚNK A FŐDÍJAS HAJDU SZABOLCCSAL:
 
 
 
?Sok a fiatal, harmincas alkotó, de a bátorság még mindig kevés, a hozzáállás, a megvalósítás néhol igencsak konzervatív? ? értékelte vasárnap a dokumentumfilmes zsűri egyik tagja, Szalay Péter rendező a kategória darabjait. Az egyik legjobb formanyelvi vállalkozásnak nevezte a fődíjas dokumentumfilmet, a Bádogvárost.
 
Egy hirtelen elhunyt apa temetésén játszódik a tavalyi szemlegyőztes, Mátyássy Áron Átok című minisorozata, amelyet a szemlén egyben vetítettek le. A fiatal rendező a legjobb tv-film fődíját kapta meg a produkcióért. 
 
A korábbi évekkel ellentétben idén a záró gálán adták át a szemle életműdíjait is. Az idén Révész Gittát, a Magyar Filmlaboratórium produkciós vezetőjét, Nagy Anna színésznőt, Szoboszlay Péter animációsfilm-rendezőt, Zsombolyai János operatőr-rendezőt, Pásztor József gyártásvezetőt és Djoko Rosic szerb-bolgár színészt tüntették ki.
    
A Magyar Mozgókép Mestere díj két idei kitüntetettje közül hétfőn este Rózsa János Kossuth-díjas rendező is átvette az elismerést. A másik díjazott, Grunwalsky Ferenc Kossuth-díjas operatőr-rendező még a múlt héten jelezte: az elismerést majd akkor kívánja átvenni, amikor lemondása a Magyar Mozgókép Közalapítvány éléről jogi értelemben is hivatalossá válik.
    
A záró gálán Hermann Krisztina, a Magyar Filmművészek Szövetségének ügyvezető titkára vehette át az Árvai Jolán-díjat, amellyel olyan filmes szakembereket tüntetnek ki, akik nem kaphatnak művészeti díjat. A Színház és Filmművészeti Egyetem film- és televízió szakos hallgatóinak elismerését, a Nyakkendő-díjat Török Gábor politológus, az intézmény tanára kapta.
 
 
A TOVÁBBI KATEGÓRIÁK DÍJAZOTTJAI 
Árvai Jolán-díj:
 
Hermann Krisztina, a Magyar Filmművészek Szövetségének ügyvezető titkára
 
Életműdíjak:
 
Nagy Anna színésznő
 
Pásztor József gyártásvezető
 
Révész Gitta produkciós osztályvezető (Magyar Filmlaboratórium)
 
Djoko Rosić színész
 
Szoboszlay Péter grafikus, rajzfilmrendező
 
Zsombolyai János operatőr-rendező
 
Magyar Mozgókép Mestere díj:
 
Rózsa János filmrendező, forgatókönyvíró, vágó, producer
 
Grunwalsky Ferenc rendező-operatőr
 
Nyakkendő-díj (Színház és Filmművészeti Egyetem Film- és Televízió szakos hallgatóinak díja):
 
Török Gábor, a SZFE tanára
 
Filmplakát-díj:
 
Szakmai díj: Apaföld című plakát /tervező: Gál Krisztián, a Leon Design kreatív
 
igazgatója/
 
Közönségdíj: Utolsó idők /tervező: Kenczler Márton art director
 
Az Országos Diákzsűri Zöld Holló-díja:
 
Hajdu Szabolcs: Bibliothéque Pascal
 
Film.hu díj /internetes közönségszavazás/:
 
Dyga Zsombor: Köntörfalak
 
 
TV filmes kategória
 
Különdíj:
 
Szalay Kriszta: És a nyolcadik napon
 
Zsurzs Éva-díj:
 
Mundruczó Kornél: A Nibelung-lakópark  
 
A legjobb tv-film fődíja:
 
Mátyássy Áron: Átok
 
Tudományos-ismeretterjesztő filmes kategória
 
Legjobb operatőr:
 
Tóth Zsolt Marcell: Bence + a többi jómadár 
 
Kollányi Ágoston rendezői díj:
 
Pálfi Szabolcs: Ketten egy fészekben 
 
Legjobb tudományos-ismeretterjesztő film:
 
Sári Zsuzsa: Egy világfi Szegeden ? Szentgyörgyi Albert szegedi éveiről
 
 
Dokumentumfilmes kategória
 
Elismerő oklevél:
 
Szederkényi Júlia: Barlang 
 
Kategória - különdíj (megosztva):
 
Nagy István: Sorsod Borsod
 
Kiss Anna: Házi paradicsom 
 
Schiffer Pál rendezői díj:
 
Gulyás Gyula: Idézés
 
 
Az MMK és a Duna TV közös díja, a Duna-díj (megosztva):
 
Szőczi Árpád: Drakula árnyéka ? a romániai forradalom kitörésének valódi története
 
Zámborszki Ákos: Utolsó előadás 
 
Dokumentum kategória fődíja, az Ember Judit-díj (megosztva):
 
Csáki László: Bádogváros
 
Almási Tamás: Puskás Hungary
 
 
Kisjátékfilmes kategória
 
A zsűri elismerő oklevele:
 
Nagy Dénes: Riport
 
Császi Ádám: Ünnep
 
Breier Ádám: Cathrine magánélete 
 
Rendező-operatőri díj:
 
Nemes Jeles László, Várkonyi Tímea (rendező) és Erdély Mátyás (operatőr):
 
Az úr elköszön 
 
Legjobb kísérleti film:
 
Magyarósi Éva: Léna 
 
Legjobb kisjátékfilm:
 
Szimler Bálint: Itt vagyok 
 
Art Mozi Egyesület díja:
 
Almási Tamás: Puskás Hungary
 
Mozisok Országos Szövetségének díja, a Petróczy Sándor-díj: /2009 legnézettebb mozifilmje/
 
Herendi Gábor: Valami Amerika 2.