Hal Hartley múzsája az ARIFF-on

Film

Javában zajlanak a II. Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál előkészítő munkálatai, lassan összeáll az ötven filmből álló program, benne a versenyszekcióval, melynek nyertese 10.000 euro értékű fődíjjal és az Ezüst Országalmával gazdagodik. A filmek és vendégek listája mellett komoly hangsúlyt kap a nemzetközi játékfilmes zsűri összeválogatása is.

Az ARIFF fontosnak tartja, hogy a zsűri tagjai között nemzetközileg ismert és elismert művészek, kritikusok, alkotók kapjanak helyet. Már biztos, hogy a zsűri-meghívásnak eleget tesz Elina Löwensohn, aki a fesztivál teljes időtartama alatt Magyarországon fog tartózkodni.

Elina Löwensohn 1966-ban Bukarestben született, ma már amerikai állampolgár. A filmvilág számára Hal Hartley filmjei tették ismertté, akinek először rövidfilmjeiben (25 évesen), majd a nálunk is népszerű Egyszerű emberek című nagyjátékfilmjében is szerepelt. Ezt követően Steven Spielberg hét Oscar-díjjal kitüntetett filmjében, a Schindler listájában nyújtott megrázó alakítást. Az elmúlt években játszott többek között Hal Hartley Amatőr és Flört című munkáiban, szerepelt Walther Matthau partnereként a Nem én vagyok Rappaportban, Jude Law oldalán a Krokodilok bölcsességében, valamint Jean-Pierre Jeunet Hosszú jegyesség és Walter Salles Fekete víz című filmjeiben is.