Hamarosan a mozikban a pókos kisfilm

Film

A Duett a pókok csodálatos világát mutatja be, eddig soha nem látott összefüggésben. A filmkészítők fejében az ötlet a szabadon élő pókok megfigyelése közben született meg: a pókok mindennapos élettevékenysége véleményük szerint - megfelelő módon ábrázolva - roppant szórakoztató, látványos és izgalmas.

Az alkotók számára már forgatáskor kiderült, hogy a rovarok életéből mindenféle számítógépes trükk alkalmazása nélkül is össze lehet állítani egy izgalmas, feszültséggel teli történetet, a filmkészítés egyik klasszikus eszköztárával, a montázzsal élve.

Politzer Péter az Inforg Stúdió munkatársa, végzős vágó szakos hallgatója a Színház és Filmművészeti Egyetemnek. Közel ötven kisfilm és dokumentumfilm mellett ő volt a vágója a mozikban is vetített Libiomfi című játékfilmnek. 2003-ban önállóan rendezett kisfilmje, a Gránátok a 34. Filmszemle Kisjátékfilm Rendezői díját nyerte. A filmet több mint húsz nemzetközi fesztiválon, köztük az 56. Cannes-i Filmfesztivál Kritikusok Hetén is bemutatták. Jelenleg Mispál Attila A fény ösvényei című játékfilmjét vágja és második kisfilmjén, a War Next Dooron dolgozik.

A Duett című alkotás január 20-tól látható a mozikban, a Válótársak című angol-ír romantikus vígjáték kísérőfilmjeként. Meglepőnek tűnhet a két film párosítása, akár a műfaj, akár a szereplők oldaláról közelítünk. A forgalmazó döntése mégis tudatos. Megítélésük szerint a két film egy elvont perspektívából szemlélve - széles látószögből nézve - mély párhuzamokat és összefüggéseket mutat.

(SPI)