Haneke tarolt

Film

(MTI) - A csaknem két és fél órás fekete-fehér dráma az első világháború kitörése előtt egy észak-németországi kis faluban játszódik, és annak középpontjában a gyermeknevelés módszereiből fakadó erőszak áll. Az osztrák filmrendező valósággal tarolt, a díjak közül Michael Haneke ugyanis a legjobb európai rendezőnek, illetve a legjobb forgatókönyvírónak járó díjat is megkapta. Az osztrák-német-francia-olasz koprodukciós film májusban már Arany Pálmát nyert a 62. Cannes-i Filmfesztiválon.
 

feherszalag_cannes2009.jpg
Fehér szalag
   
Az elsőfilmes rendezők számára kiírt úgynevezett Európai Felfedezés kategória Európa-díjával a Magyarországon élő brit rendező és forgatókönyvíró Peter Strickland Katalin Varga című brit-román-magyar koprodukciós filmjét jutalmazták. A film a Berlinalén már megkapta a kiemelkedő művészi teljesítményért járó Ezüst Medvét.
   
Az Európai Filmdíjak közül az egyfajta életmű-díjnak is tekintett Kritikusok Díját az Oscar-díjas lengyel filmrendező, Andrzej Wajda nyerte az elmúlást ábrázoló, lírai Tatarak című filmjéért.   
    
A legjobb európai színésznőnek járó filmdíjat az ugyancsak Oscar-díjas brit Kate Winslet kapta A felolvasó című filmben játszott főszerepéért, míg a legjobb férfialakítás díját Jacques Audiard  francia rendező börtönthrillerének, A prófétának a főszerepét alakító algériai származású fiatal francia színész, Tahar Rahim kapta. 
   
A közönség díjával a nyolc Oscarral kitüntetett brit Gettómilliomos című filmet jutalmazták, míg a legjobb rövidfilmért járó díjat a lengyel Marcel Lozinski Poste Restante című filmje kapta. A legjobb operatőrnek járó Carlo di Palma-díjat a brit Anthony Dod Mantle-nak ítélték, aki a Gettómilliómos és az Antichrist (Antikrisztus) című film operatőre volt.
    
A díjakat mintegy 1400 meghívott vendég jelenlétében olyan neves személyek adták át, mint Wim Wenders filmrendező, az Európai Filmakadémia elnöke, továbbá Viviane Reding, az Európai Bizottságnak az információs társadalomért, illetve a médiaügyekért felelős biztosa.