HangyaPass - Új modell a magyarországi filmforgalmazásban

Film

 
(MTI) - "Az eddigi filmforgalmazási modellek látványosan nem működtek a fenntarthatóság szempontjából, ezért szeretnénk egy alkalmazhatóbb modellt bevezetni, amelyben a nézők is hallathatják a hangjukat" - mondta Donáth Péter és Csikós Gergő, a Magyarhangya munkatársai.
    
Mint emlékeztettek, a hazai mozitermek 2010-ben átlagosan 7-10 százalékos kihasználtsággal működtek, mégis drágák a jegyek, az állam pedig gyakorlatilag kivonult a filmforgalmazásból, amelyet 80 százalékban a nagy hollywoodi stúdiók uralnak Magyarországon.
    
A Magyarhangya ezért HangyaPass néven bérletsorozatot indít, kezdésként 17 város legalább 25 mozitermében. Az első, hatfilmes válogatást még a szervezők állították össze, de a következő, szintén "európai top fesztiválfilmekből" álló, magyar felirattal ellátott sorozatra már a nézők szavazhatnak a vetítések helyszínein, a Facebookon, Twitteren, illetve a rövidesen induló magyarhangya.hu honlapon - közölte Donáth Péter.
    
A Kispál-koncertmozihoz hasonlóan a HangyaPass-filmek is e-cinema rendszerben vagy blue-rayen, minden helyszínen egyszerre, de csak egyetlen alkalommal lesznek láthatók: az első sorozatban A prímszámok magánya (La solitudine dei numeri primi) május 24-én, az Enter the Void május 27-én, az Attenberg május 31-én, a Mint hal a vízben (La vida de los peces) június 7-én, a Vagyunk, akik vagyunk (Somos lo que hay) június 21-én, a Tilva Ros pedig június 28-án. A vetítések előtt a közönség egy-egy magyar kisfilmmel is találkozhat a Daazo - European Short Films Centre válogatásában.
    
"Nem egyszerűen filmeket szeretnénk vetíteni, hanem közösségi eseményekben gondolkodunk" - hangsúlyozta Donáth Péter. Elmondása szerint a kezdeményezés fontos eleme a lokális szponzoráció megszervezése, helyi vállalatok támogatásával a 3600 forintos bérletár így akár 2000 forintra is csökkenhet. Ha valaki elég embert tud hozni, csatlakozhat saját projekttel is, de lehet, hogy később megszavaztatják azt is, melyik film jelenjen meg DVD-n - szólt a kezdeményezés továbbfejlesztésének lehetőségeiről.
    
A HangyaPassok árusítása Budapesten május 3-án, a Corvin Budapest Filmpalotánál tartandó, látványos flashmobbal és egy remixpályázat meghirdetésével veszi kezdetét, vidéken pedig várhatóan egy héttel később, hogy elegendő idő maradjon a helyi szponzorok felkutatására. Annak a bérlettulajdonosnak sem kell aggódnia, aki nem tud részt venni minden vetítésen, a HangyaPassok ugyanis átruházhatók lesznek - árulta el Donáth Péter.