Három magyar alkotás az Edinburgh-i Filmfesztiválon

Film

Köves Gyuri története mellett Mundruczó Kornél Johanna és Kenyeres Bálint Before Dawn című alkotását láthatja a szigetország közönsége. Bár a mustrának nincs hivatalos versenyprogramja, számos elismerést nyerhetnek a bemutatott filmek.
Az Egyesült Királyság 1947-ben alapított fesztiválján a Lost and Found című filmet is műsorra tűzik. A hat epizódból álló szkeccsfilm egyik történetét Mundruczó Kornél készítette "Rövid ideig tartó csend" címmel.
Koltai Lajos Sorstalanság című filmje meghívást kapott a csütörtökön kezdődő Koppenhágai Nemzetközi Filmfesztivál versenyébe is. A fesztiválon nemzetközi zsűri dönt a fődíj, az Arany Hattyú sorsáról, az elnökségre az idén Nicolas Roeg brit filmrendezőt kérték fel. Az augusztus 18-28. között megrendezendő eseményen versenyen kívül mutatják be Mészáros Márta A temetetlen halott és Mundruczó Kornél Johanna című filmjét.