Három magyar film a haifai filmfesztiválon

Film

Izrael egyik legnagyobb nemzetközi filmes eseménye, a Haifai Nemzetközi Filmfesztiválon a kortárs filmművészetet a világ minden tájáról érkező 151 meghívott alkotás képviseli.

Az idén 20. születésnapját ünneplő mustrára az új magyar filmek közül a Másnapot és a Dealert, valamint az angol-kanadai-magyar koprodukcióban készült Csodálatos Júliát hívták meg az idei program összeállítói. Janish Attila Másnap című filmjét a 35. Magyar Filmszemlén az idén fődíjjal jutalmazták, a rendezői díjat megosztva Fliegauf Benedek kapta Dealer című alkotásáért.

Szabó István új filmje, a Csodálatos Júlia (Being Julia) magyarországi bemutatóját a korábbi közlések szerint novemberre tervezik.

Az Oscar-díjas rendező csupa világsztárral forgatta Maugham regényének új filmváltozatát, amelyből 1962-ben "Csodálatos vagy, Júlia" címmel Lili Palmer és Charles Boyer készített filmet. A két főszereplő, Annette Bening és Jeremy Irons a múlt nyáron 42 napot dolgozott budapesti és kecskeméti helyszíneken.

A forgatókönyvet Somerset Maugham Színház című regényéből Ronald Harwood, A zongorista Oscar-díjas forgatókönyvírója készítette, ő írta saját színdarabjából Szabó István előző filmje, a Szembesítés forgatókönyvét is.

A film operatőre az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság című regénye alapján első filmjét rendező Koltai Lajos.