Harry Potter-ből ifjú James Bond?

Film

Daniel Radcliffe (képünkön), hogy megtörje a Harry Potter forgatások monotóniáját, és hogy előrelátó színésznek mondhassa magát, aki tisztában van azzal, hogy a varázslótanonc szerep után is kezdenie kell magával valamit, szinte észrevétlenül becsempészett filmográfiájába egy produkciót, mely a kiútkeresés első lépcsőfokának is tekinthető. A Harry Potter és a Főnix Rendje "szünetében" forgott alkotásban Radcliffe komolyabbra vette a figurát és egy olyan árvát játszik, aki harmadmagával egy gyermeket örökbefogadni kívánó család szeretetéért verseng. Az Állj mellém!-hez hasonló könnyfakasztó nosztalgia mozik számát gyarapító December Boys mellett Radcliffe-nek még más is van a tarsolyában, ráadásul máris egy újabb franchise.

A JoBlo nemrég egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írta, hogy Radcliffe a Roxforti Varázsló- és Boszorkányképző Iskola után sem hagy fel saját maga kiművelésével, beiratkozik a King's College of Our Lady of Eton-ra. Azért ide, mert Charlie Highson ezt az intézményt nézte ki James Bond tanoncéveinek helyszínéül. A JoBlo fülese szerint, ha megfilmesítik a - 007-es rajongói közt egyébként nem túl népszerű - köteteket (Ezüstuszony, Vérláz, Double or Die, Hurricane Gold) Radcliffe-re oszthatják a főszerepet.

Az egyedüli bökkenője a tervnek, hogy az Ezüstuszonyban szuperügynök palántánk még csak tizenhárom éves, míg a szerepre kinézett színész már a tizenkilencedikben jár. Ha ehhez még hozzávesszük a soron következő két Potter mozit, akkor nyugodtan hozzáadhatunk évei számához legalább még kettőt. Persze az ilyen problémák kiküszöbölése sosem okozott problémát az Álomgyár forgatókönyvíróinak, legfeljebb majd egy kicsit öregbítik a fiatalurat. Az Eton College-be járó diákok úgyis 13-18 évesek, és korábban a Softpedia is az írta, hogy a producerek idősebb 007-t szeretnének.

A varázslótanonc skatulyát apró, de biztos lépésekkel (meztelenül a színpadon az Equus című darabban, Ellen DeGeneres show-jában szeptemberben bemutatott "nyelv akrobatika") elhagyni igyekvő Radcliffe novemberben az angol tévénézőknek is megmutatja magát. A My Boy Jack című produkció a Nobel-díjas író, Rudyard Kipling fiáról szól, természetesen a sztárral a főszerepben.