Helen Mirren jelenlétében mutatták be Szabó István új filmjét

Film

Szabó István rendező, Völgyi Dorka (a gyermek Emerenc) és Helen Mirren Az ajtó című film díszbemutatóján  
 
(MTI) - A film díszbemutatóján  részt vett többek között Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Rákay Philip, az m1/m2 televízió intendánsa és Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára. Jelen volt Koltai Lajos operatőr-filmrendező és Jancsó Miklós filmrendező is. 
    
A vetítéssel egy időben zajló sajtótájékoztatón Szabó István elmondta: Martina Gedeck, aki az egyik főszerepet, Magdát alakítja Szabó Magda önéletrajzi ihletésű filmjében, sms-ben fejezte ki sajnálkozását, hogy színházi elfoglaltságai miatt nem lehet személyesen jelen a bemutatón.
    
Helen Mirren brit színésznő kifejtette, élete legfontosabb és legnehezebb szerepének tartja Emerenc figuráját, a forgatás során ügyelt arra, hogy a figura titokzatosságát, sokoldalúságát is megmutassa. A szerep nehézségét abban látta, hogy a történet Magyarországról és Kelet-Európáról szól, szeretett volna "korrekt és igaz módon" Emerenc bőrébe bújni.
    
Helen Mirren üdvözli Eperjes Károlyt  
 
A színésznő arról is beszélt, hogyan készült a szerepre, mint fogalmazott, megpróbált emlékeiből építkezni, de emellett sok történelmi tárgyú könyvet is elolvasott. Felidézte első, a velencei filmfesztiválon tartott kosztümpróbáját, például azt, hogy a csillogó filmsztár-öltözet után bújt először Emerenc ruháiba. "A fejemre raktam a kendőt, és egy kelet-európai asszony nézett vissza a tükörből" - fogalmazott. 
    
Kitért arra is, hogy Szabó Istvánt nemcsak az egyik legjobb magyar, de a világ egyik legkiemelkedőbb filmrendezőjének tartja, ezenkívül méltatta a magyar színészek elmélyültségét, valamint az operatőr, Ragályi Elemér munkáját is. Elmondta: számára a film legmélyebb jelentése az, hogy az előző generációk, illetve azok szenvedése, bátorsága előtt tiszteleg.
    
 

Szabó István arról beszélt, hogy számára egyértelmű választás volt Helen Mirren, hiszen Szabó Magda regényében  királynőként jellemzi Emerencet. "Ezt a sugárzást nem lehet eljátszani, ez vagy van, vagy nincs" - méltatta brit színésznőt a rendező.  Az Oscar-díjas alkotó elmondta, számára nagyon fontos témákról szól Az ajtó, olyan kérdéseket vet fel, mint hogy be lehet-e avatkozni egy másik ember életébe, mennyire törékeny két ember közti kapcsolat, illetve, hogy el szabad-e engedni egy másik ember kezét, ha kifejezetten ezt kéri. "És árulás-e megmenteni?" - tette fel a kérdést Szabó István. 
    

Eperjes Károly, aki a filmben Tibort, Magda férjét játssza, azt mondta, számára maga a forgatás volt a legmaradandóbb élmény, valamint felidézte, hogy  többször elérzékenyült az  alkotás mélysége láttán. Szerinte a legfontosabb kérdés az, hogy a film üzenete eljut-e az emberekhez, van-e elég érzékenység Európában annak megértéséhez.
    
Hábermann Jenő, a film producere, ötletgazdája pedig arról beszélt, hogy régi barátság fűzte az írónőhöz, és megígérte neki, hogy  egyszer filmre viszi Az ajtó című regényét. Szabó Magdának nem ez a legkönnyebben megfilmesíthető regénye, de ugyanakkor ez a legszebb - jelentette ki. 
    
Az ajtót csütörtöktől vetítik a magyar mozik.
 
Helen Mirren számára Emerenc a magyar népet képviseli
Emerenc számomra a magyar népet képviseli - mondta Helen Mirren az MTI Hírcentrumnak adott interjújában szerda este. Helen Mirren elmondta: először nem Szabó Istvántól hallott a készülő Az ajtó című filmről, hanem Ragályi Elemértől, a film operatőrétől, akivel a színésznő korábban már dolgozott együtt, s az évek során nagyon jó barátságba került. 
    
"Mondta, hogy elkészült a film forgatókönyve, és akad benne egy nagyon szép szerep a számomra" - fogalmazott Helen Mirren, hozzátéve, hogy amint megérkezett a könyv, egyből látta, milyen csodálatos és milyen nehéz lesz Emerenc szerepét eljátszani. Megjegyezte, a filmművészetben ritkán adódik olyan film, amelyben két annyira erős női figura található, mint a filmbeli Magda és Emerenc. A színésznő hosszan méltatta filmbéli partnerét, a Magda szerepét játszó Martina Gedecket.
 
Arra a kérdésre, hogy mit jelent számára az önéletrajzi regényből készült film házvezetőnőjének alakja, azt felelte hogy az emberiségbe vetett hitet. 
  
Helen Mirren arról is beszélt, hogy noha édesapja révén orosz származású, a családi szálak nem segítettek a regény rétegeinek megértésében. Ebben inkább a könyvek segítették, a forgatás előtt sokat olvasott Magyarország, illetve Kelet-Európa történelméről, a második világháborútól kezdve a hetvenes évekig, hogy megfejtse a kort, amelyben Emerenc élt. 
 
A színésznő szerint Szabó Magda brilliánsan és nagyon költőien ábrázolta a történelmet allegorikus regényében. Úgy fogalmazott: számára Emerenc a magyar népet jeleníti meg, így színészként nagy terhet érzett a vállán. Rámutatott: az írónő egy kis kamaratörténeten keresztül volt képes megjeleníteni a 20. század történelmét, ami rendkívüli teljesítménynek számít. 
    
"A múlt nem tűnik el nyomtalanul, bennünk van. Hordozzuk génjeinkben a szüleink, nagyszüleink történetét, a félelmeik ránk is hatással vannak" - fogalmazott a színésznő, aki szerint a történelem megismerése nemcsak abban segít, hogy megértsük kik vagyunk, de abban is, hogy miként viselkedjünk a jövőben. 
    
Helen Mirren kérdésre válaszolva elmondta, hogy valóban gyakran a cipőkön keresztül ragadja meg egy-egy karakter lényegét. "A cipő talán a legfontosabb a jelmezben, meghatározza, hogyan állsz, hogyan jársz" - vélekedett. Felidézte, hogy amikor megmutatták a jelmezeket és kirakták az összes cipőt, egyből rámutatott a filmben látható lábbelire, szerinte az öreg csizmák pontosan tükrözték Emerenc jellemét.
    
Arra a kérdésre, hogy milyen volt smink nélkül forgatni, a színésznő nevetve elmondta, hogy sokat segített neki, hiszen így öt perc alatt elkészült reggelente. Egyre kevesebb sminket használtak a kamerateszteken, végül Szabó István arra kérte, legyen teljesen "meztelen az arca". 
    
Helen Mirren arról is beszélt, hogy mennyire élvezte azt, hogy állatokkal, különösen kutyákkal dolgozhatott Az ajtóban. "Nagyon szeretem a kutyákat, sajnos egy forgatás nem igazán alkalmas arra, hogy valódi kutya-ember kapcsolat alakuljon ki" - jegyezte meg, méltatva az állatidomárokat, akik szerinte kitűnő munkát végeztek. 
    
Az Oscar-díjas színésznővel készült interjú az Aranymetszés hétfői adásában lesz látható a Magyar Televízióban.
 
 
Interjú Szabó Istvánnal: