Helyszíneljen a CSI-jal!

Film

 
Bécs és Dublin után Budapestre is megérkezett a CSI: A helyszínelők című tévésorozathoz kapcsolódó interaktív kiállítás. A tárlat szerencsére nem a főszereplők magánéletét és karrierjét mutatja be, hanem igyekszik bevonni a közönséget egy helyszínelő mindennapjaiba. A látogató három bűntény felderítésében vehet részt, az egyes esetekre vonatkozó helyszíneket (a tett helyszínét, az egyes "laboratóriumokat", vagy éppen a boncasztalt) különböző színek jelölik.
 
Tudósítónk a zöld színnel jelölt bűntényt kapta feladatul, amely egy középkorú férfi titokzatos halálával és egy összedőlt házzal állt összefüggésben. Nem szeretnénk lelőni egyetlen poént vagy rejtélyt sem - hiszen éppen ez az egyik lényege magának a sorozatnak is -, annyit viszont érdemes leszögezni, hogy érdekes és igen véres gyilkosságok szemtanúi lehetünk. Azok megnyugtatására, akik esetleg nem lennének rendszeres nézői vagy rajongói a sorozatnak: a CSI-kiállítás elsősorban nem is annyira  a sorozat, mint inkább a helyszínelés rejtelmeit igyekszik felvonultatni. Bár az egyes képernyőkön időről időre feltűnő "segítők" a sorozat szereplői közül kerülnek ki - utunk elején és végén például a főnök, Gil Grissom (William Petersen), a boncasztalnál dr. Al Robbins, alias Robert David Hall vár minket -, a hangsúly a valóságos helyszínelési eljárásokon, módszereken van.
 
 
A látogató azon túl, hogy a tett helyszínén bizonyítékokat keres és azonosít, "bűnügyi laborokban", törvényszéki szakértők segítségével elemez. Ez a segítség általában persze túlzottan is sok, de a körülbelül egyórás kiállításprogram nem is igen tenné lehetővé, hogy helyben megtanuljuk kezelni és alkalmazni a különböző berendezéseket (amelyeknek eredeti példányait valószínűleg igencsak sokba került volna Budapestre szállítani). Az előre beprogramozott bizonyítékok és elemzésük ennek ellenére izgalmas élményt nyújtanak a hirtelen helyszínelővé avanzsált látogató számára, hiszen valamilyen szinten megteremtik annak illúzióját, hogy valóban részesei vagyunk a megoldásnak. (Rossz választ például lehet adni, bár ehhez is külön képesség, különleges érzék szükségeltetik.)
 
A kiállítás legerősebb oldala talán a vizualitása, amely a sorozatra jellemző enteriőrök, fények, kapillárisok és koponyák rengetegével izgalmas CSI-krimiparkká alakítja a Millenáris Fogadó kiállítóterét. A bűnügyön való átvergődés után - miután DNS-t azonosítottunk, ujjlenyomatot, lábnyomot és vérnyomot elemeztünk, sőt egy kicsit boncoltunk is -, végül igényelhetjük jól megérdemelt CSI-diplománkat. A kiállításból a magyar helyszínelők is kiveszik a részüket: a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztálya egy kitalált bűnügyi helyszínen avat be minket a nyomelemzés rejtelmeibe. A sorozat szerelmesei talán keveslik majd a szereplőket, a filmet nem ismerők viszont remekül szórakoznak - a sorozatot kedvelők nemkülönben.