Manapság nem hallunk egész estés magyar animációs filmekről. Egyáltalán: sűrű csönd övezi a hazai rajzfilm-szakmát. Ez valóban azt jelenti, aminek látszik, vagy más a szituáció? Erről Szabó Árpáddal, a Stúdió Quality animációs cég vezetőjével beszélgetek. Ő határozottan állítja: aki azt hiszi, hogy a magyar rajzfilm tizenöt éve halott, téved!
Kétségtelen, hogy a honi animációs film aranykora a nyolcvanas évekig tartott ? ezidőtájt a Pannónia filmstúdió volt egyeduralkodó e téren. A kormányzat nagyvonalúan támogatta a kultúrát ? beleértve a rajzfilmkészítést is ? hiszen a szocialista blokk tagjaként ebben tudtuk felvenni a versenyt a Nyugattal. Az állami dotáció tehát ? politikai döntés folytán ? hatalmas volt. Ez nem von le semmit annak értékéből, hogy valóban színvonalas és sikeres rajzfilmek születtek (pl. Vuk, Macskafogó). A hazai piac remekül el volt látva saját rajzfilmekkel, ám ezek nemigen lettek megméretve külföldön. Vagyis nem állt elő olyan helyzet, hogy egy magyar cég valamilyen nemzetközi koprodukciós tendert megnyerjen, mint az manapság már előfordul ? lásd a Varga Stúdió Mister Bean-sorozatát. Rajzfilmjeinknek mindig is volt szakmai respektje, de nem kerültek be a piaci versenybe. Jobb esetben bemutatták őket a televízióban, ám nem jutottak el a mozikba. A külföldi befektetők azonban tudták, hogy remek szakember-gárda dolgozik itt, ezért elkezdtek özönleni a bérmunkák a Pannóniába. Így készült a Pumukli-sorozat, a Hugó, a víziló, valamint spanyol, német sorozatok.
A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején megszűnt az állami finanszírozás ? válságkorszak kezdődött. A világ minden táján rajzfilmstúdiók jöttek létre ? ilyen körülmények között már hazánk sem volt olyan olcsó, mint az akkor születő spanyol, belga, japán stúdiók. A magyar animátorok ekkor kezdték kipróbálni magukat külföldön, hogy lemérjék, mennyit ér a tudásuk. Franciaországban, Amerikában, Angliában, a skandináv országokban tárt karokkal várták őket. Egy részük hazajött a kilencvenes évek közepén, és volt, aki kint maradt ? például Csupó Gábor, aki a Simpson-család és a Fecsegő tipegők révén vált elismert rajzfilmrendezővé. Nyolcvankilenc után itthon is létrejöttek az első magánstúdiók: Pécs levált a Pannóniáról és Hernádi Tibor vezetésével Funny Film néven önállósította magát, Kecskemét úgyszintén (ezt Mikulás Ferenc irányította), és megszületett a Varga Stúdió. A piacgazdaság farkastörvényei léptek életbe: ezután sehova nem érkezett automatikusan munka, hanem meg kellett pályázni őket ? jó árajánlatokkal. Megindult a piaci harc, átalakultak a stúdiók. Ma egy rajzfilmcég léte alapvetően attól függ, milyen hazai vagy külföldi finanszírozó partnert talál vállalkozásához. ?Ettől az időszaktól kezdve nem kedvelem a borúlátó nyilatkozatokat.? ? mondja Szabó. ?És hogy miért felháborító, ha azt hangoztatják: a magyar animáció halott? Mert sokkal több és sikeresebb rajzfilm készül itthon, mint azelőtt!? Szabó igenis magyarnak tartja a külföldi forgatókönyv alapján készülő itthoni rajzfilmeket. Számszerűsítve: a hazai rajzfilmszakma az elmúlt tizenöt évben tizenöt-tizenhat egész estés filmet és nyolcvanöt-kilencven televíziós sorozatot készített. Ha ezt összehasonlítjuk a Pannónia stúdió kilencvenes években lezárult harmincegynéhány évével, ott a töredéke sem jött létre ennek. Körülbelül két éve megint nehezebb a helyzet a háromdimenziós számítógépes technika térnyerése okán, és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy emiatt mentek már tönkre stúdiók. Ezért az itthoni cégek ebben is felvették a kesztyűt a konkurenciával. Hagyományos rajzfilmek azonban mindig lesznek, mert noha a mozikban a 3D-filmeknek van inkább sikerük ? amit a Pixar, vagy Spielberg cége, a Dreamworks képvisel ? de a televízióban a gyerekek szívesebben néznek kétdimenziós rajzfilmfigurákat.
Saját történetű, magyar rajzfilm? Szabó Árpád szerint erre egyelőre még várni kell. Ehhez ugyanis több dolog szükségeltetik: pénz az államtól, támogatás a televízióktól, és hogy a civil tőke a magyar rajzfilmet patronálja. A leglényegesebb dolog: nem szabad azt hinnünk, hogy a honi rajzfilm megél a külföldi piacon való részvétel nélkül. Az a szemléletmód, miszerint egyedül az a fontos, hogy a történet magyar legyen, ma már nem elég. Ha a rajzfilmkészítők pusztán a hazai piacra dolgoznak, akkor az soha nem hozza vissza az árát. Márpedig ma ez természetes elvárás. Egy sikeres magyar családi rajzfilm itthon jobb esetben néhány százezer nézőt visz be a moziba, ami közel sem fedezi készítési költségeit. Ma egy egész estés animációs film létrejötte négy-öt, de inkább nyolcszázmillió forintnál kezdődik, ami még mindig alacsony költségvetésnek számít. Szabó Árpád természetesen szívesen látna magyar történeteket, csak azoknak olyannak kell lenniük, amik univerzális témákat dolgoznak fel, vagyis a világ minden részén érthetőek, átélhetők. Hosszú idő óta folynak például az egész estés Piszkos Fred-film előkészületei, amit külföldi pénzből magyarok gyártanak majd.
A hagyományos rajzfilm él, ám tartania kell az iramot, amit a verseny diktál. A magyar animáció rangja továbbra is megvan. Ehhez hozzájön még, hogy az új médiatörvény nagyobb lehetőségeket kínál a filmkészítésre, az adókedvezmények révén pedig a magyar munkaerő úgy válik olcsóbbá, hogy a stúdiók mégsem kapnak majd kevesebb pénzt.
