A hét szamuráj és a Battle Royale is kiválasztott

Film

Mint ahogy azt tegnapi hírünk is ékesen példázza, Hollywoodban ráálltak a távol-keleti darabok amerikai köntösbe öltöztetésére, amelynek a Két nővéren túl a legfrissebb "áldozatai" Akira Kurosawa 1954-es klasszikusa, A hét mesterlövész, valamint Kinji Fukasaku 2000-ben forgatott apokaliptikus sci-fije, a Battle Royale.

Az előbbi választás egyébként kicsit érthetetlennek tűnik, hiszen nem elég, hogy egy igazi mérföldkőről van szó (mondjuk ez sosem szokott eltántorító erő lenni Hollywoodban, sőt), de számtalan feldolgozás készült már belőle, elég csak a leghíresebbre, John Sturges 1960-ban készített A hét mesterlövészére gondolni.

Bob és Harvey Weinstein filmproducerek már 2002-ben megvásárolták a szamuráj-opusz újrafeldolgozásának a jogait, amely mindezidáig porosodott a fiókban. Nemrég azonban megtörtént a nagy bejelentés, miszerint Weinstein-ék három filmre szóló szerződést kötöttek Kína egyik leghíresebb (olykor kitagadott lásd. Egy gésa emlékiratai) színésznőjével, Ziyi Zhang-gal. Ezek közt szerepel a Mulan és egy egyelőre ismeretlen projekt mellett A hét szamuráj újraforgatása is. A remake-ben a színésznő egy parasztlányt alakítana, aki fiúruhában bujkál a banditák elől. A rendező személyéről egyelőre még nem tudni semmi, ellenben az már biztos, hogy a forgatókönyvet az 1988-as Vadnyugat fiúinak, valamint a Babe-nek az írója, John Fusco jegyzi. Sőt, csak halkan jegyezzük meg, hogy olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy esetleg George Clooney is feltűnne a produkcióban.

2000-ben témája és természetesen az erőszak ábrázolása miatt óriási botrányt kavart Battle Royale remake-jéről egyelőre annyi szivárgott ki, hogy a New Line égisze alatt készül majd, előreláthatólag jövőre.

A sztori bemutatásához hívjuk segítségül az egyik jeles hazai horror szakértő, Wostry Ferenc a sokkmagazin.hu-n megjelent írásának pár sorát: "A közeljövő Japán kormánya tehetetlen. A társadalom megveszett. Erőszak minden szinten - és szinte minden. Hatalmas a munkanélküliség. Szelepként megszületik a Battle Royale-törvény, amely egyrészt a panem et circenses -elv utóbbi aspektusát, másrészt pedig az államhatalom mindenhatóságát hivatott jelképezni. Mi EZT IS megtehetjük, és ha sokat ugrálsz, te is erre a sorsra juthatsz. A BR-törvény előírja, hogy évente egy véletlenszerűen kiválasztott középiskolai osztályt deportáljanak egy közelebbről meg nem nevezett, néhány négyzetkilométer alapterületű szubtrópusi szigetre. A gyerekek mindegyike kézhez kap valamilyen fegyvert - már ha éppen szerencséje van, mert akár egy hajszárítót vagy egy teniszütőt is kioszthatnak neki - illetve rájuk erősítenek egy robbanóanyaggal és detonátorral telitömött nyakörvet, aztán gyia! Gyilkoljon, ki merre lát. Amennyiben a mészárlás megkezdése utáni harmadik napon egynél több résztvevő marad életben, a sziget agyközpontja távirányítással az összes túlélő nyakörvét felrobbantja".