Számtalanszor töprengtem már - e töprengőhullámok különösen Filmszemlék alatt szoktak rám törni -, hogy miről készítenék filmet, ha abban a szerencsében lehetne részem, hogy filmrendező vagyok, és abban a szerencsétlenségben, hogy nem évente jut egy lehetőség, mint régen, hanem 3-4-5-18 évente, mint ma.
Két dolgot tartanék szem előtt: olyan témát válasszak, amivel van rá reményem, hogy legalább párezer nézőt becsábítok a moziba (uram bocsá, esetleg bent is tartsam őket a film végéig), és olyan nyelven szóljak hozzájuk, ami a filmművészet sajátja. Azaz e ritka alkalmakat nem pocsékolnám el érdektelen, elkoptatott, senkit nem érdeklő, vagy teljesen öncélú mondanivalók feldolgozására, és nem tenném mindezt az írott formák: napló, esszé, tézis stb vagy a "képtelen", azaz kép, szín, mozgás nélküli audiós műfajok eszközeivel sem. Azaz nem csinálnék nézőgyilkos, hogyan- rettentsük- el- a- nézőt- a- magyar- mozitól- filmet.
Mészáros Péter Kythera című filmje az előbbi, Maár Gyula Töredék című filmje az utóbbi kategóriába esik. A szemlén egymást követően vetítették őket, mit mondjak, igénybe vettek így egy falásra.
Tóth András Ernő a Kytherában
A Kythera semmi újat nem hoz, de egyáltalán semmit, semmiben. Erőltetett párhuzam egy Watteau-festmény és egy mai magyar panelélet között, de egyben ez az egyetlen motívum, ami ezt a filmet megkülönbözteti tucatnyi mástól. Watteau: Indulás Kythera szigetére című festménye buja, ingergazdag, színes, dús ecsetvonásai, a szerelem szigetére induló pár ígéretekkel teli pillantásai, ez áll kontrasztban egy mai magyar átlagpár szürke környezetével, monoton mindennapjaival, semmit nem remélő tekintetével, átlagéletével: szabvány panellakás szabványkanapéja, ropievés, sörvedelés a tv előtt, reklámok és focimeccsek bámulása, az ebből való tunya elvágyódás Kythera szigetére, váratlan és kelletlen terhesség, rossz Skoda összetörése eladás előtt, szegénység, vállalt, majd lemondott abortusz, gusztustalan sörhason felhúzott trikó, hadd legyen még taszítóbb a tipikus és már ugyanígy ezerszer, az unalomig megrajzolt magyar has, magyar valóság. Tompa és kisszerű elvágyódás: sör helyett koktél, Skoda helyett használt Opel, panel helyett Kythera, erőtlen, ám színes álmok röpke hetekre, és azok feladása a gyerek miatt, egy főzelékszagú szerelem kontra mediterrán mesevilág: ez a közhelyes mondanivaló, kifejtése pedig végtelenül didaktikus. Két szereplő: Kovács Kata és Tóth András Ernő vergődik némiképp hitelesen, ám nem katartikusan a kanapén, a panelban, a filmvásznon. A magam részéről maradok Watteau-nál.
Zsótér Sándor színész-rendező a Töredék című film főszereplője
Ha voltak tobzódó színek legalább néhány felvillanás erejéig emitt, hát amott, Maár Gyula Töredékében fekete-fehér képek szikársága keretezi egy katolikus kolostor zárt világát. Ez jó is lenne így, ha nem végletekig elhúzott monológok, filozofálások, meditálások terhelnék a nézőt, értelmetlenül feszegetve a tűrőképesség határait. Az, hogy az aszkéta papi élet vagy teljes önsanyargatásba, önmarcangolásba fordul, teljes elborulással fenyegető vakhittel, vagy épp elfojtott vágyak, férfiszerelmek lappanganak a tiltások alatt, vagy berúg, vagy épp nőzik, aki ezt akarja a rideg falak között, tudjuk, láttuk már ezt is sokszor. Hogy a II. világháború végén az a kérdés, miként lehet átmenteni a katolicizmust a szocializmusba, valóban ritkán feldolgozott kérdés, csak könyörgök, nem lehetne ezt feszesebben, drámaibban, izgalmasabban, filmszerűbben? Az önsanyargató élet, az új politikai helyzet tele van feszültséggel, hát hadd lássam ezt, kérem szépen. De csak ha moziban vagyok, akkor akarom látni, mert egyébként majd elolvasom az ott vergődők vívódásait egy fotel mélyén. Szinte a tűrőképessége határáig elvonszolt (és még esetleg kitartó) nézőt váratlanul valódi élmény éri. Egy folyosón távolról áttetsző alak lépdel felénk: mint egy fiatal nő, úgy mozog kecsesen - Törőcsik Mari az. Belibben, aztán mond pár mondatot, arcán felfénylik mosolya, mely oly tündöklő, mint fiatalon: ezért érdemes idáig kitartani. Amerikában már agyonműtötték volna, alakját teleszilikonozták volna, ráncait felvarrták volna, ritkuló hajára parókát nyomtak volna, de hála istennek mi nem tesszük: gyönyörű, ahogy van, és megrázóan tölt meg minden teret: sámlit, konyhát, bérházat, kolostort, vásznat, filmet. Percekre még ezt a filmet is.
