Idén is lesz animációs seregszemle

Film

A KAFF két fesztivál párhuzamosan: magyar animációs filmek fesztiválja és az európai animációs mozi és televíziós játékfilnek nemzetközi fesztiválja.

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivált egy rajzfilmstúdió, a Kecskemétfilm Kft. szervezi. A rajzfilmstúdió húsz éve, 1985-ben rendezte meg az első animációs filmszemlét. Kezdetben ez a filmszemle csak a magyar filmek seregszemléje volt egy-két külföldi programmal - informál a mustra mustra hivatalos honlapja, a kaff.hu. 1996-ban, a 4. KAFF megrendezése előtt döntött úgy a szervező bizottság, hogy az európai animációs filmek ne csak az információs programban szerepeljenek, hanem versenyben is.

2005-ig a KAFF háromévente került megrendezésre. A legutolsó fesztiválon jelentették be a szervezők, hogy a nemzetközi fesztiválnaptárokkal történt könnyebb egyeztetés és a szervezés gördülékenysége miatt célszerűbb, ha a korábbi triennálé helyett a Kaff biennálé lesz.

Ezért legközelebb 2007. június 20-24. között kerül megrendezésre a nemzetközi filmszemle Kecskeméten. Az idei mustra zsűrijében helyet kapott M. Tóth Géza, animációs filmrendező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animációs Szakának tanára, a Maestro Oscar-díjra nevezett alkotója, ifj.Gyergyádesz László művészettörténész, Jerzy Kucia animációs filmrendező, producer, a Krakkói Képzőművészeti Egyetem tanára, Paul Driessen kanadai filmrendező, animátor, író és Radóczy Katalin, a Minimax TV programigagazgatója.

A fesztivál hivatalos oldalán a részletes programok mellett már a nevezett filmeket is megtalálhatjuk.