Idén ősszel is jelentkezik a Funzine-Odeon Filmklub

Film

 

A filmklub lényege ugyanis, hogy annak érdekében, hogy az itt élő és idelátogató külföldiek is megismerkedhessenek nemzeti filmkultúránkkal, a magyar műveket angol felirattal mutatják be. A filmcsokorba azonban ezúttal elsősorban olyan filmeket válogattak a szervezők, melyek nem csupán a külföldi, hanem a magyar ajkú vendégek számára is kuriózum értékkel bírnak. 

Így a műsorban olyan kiemelkedő alkotások kaptak helyet, mint Makk Károly klasszikussá vált rendezése, a Szerelem, Koltai Róberttől a Sose halunk meg (ami a Funzine-Odeon Filmklub első előadásán, október 7-én ment le) vagy a frissen elkészült Poligamy, a Melletted című nagyszerű rövidfilmet jegyző Orosz Dénes nagyjátékfilmes bemutatkozása. 

Ahogy azt már a korábbiakban megszokhattuk, a filmklub aktuális szezonja során is lesznek meghívott vendégek, akik nemcsak a filmkészítés rejtelmeibe vezetnek be minket, hanem az adott film kulisszatitkait is felfedik az érdeklődők előtt. A beszélgetéseket pedig ? ahogy eddig is ? Csillag Márton, a Pesti Est Mozi rovatának vezetője moderálja, angol nyelven. 

Program 

Október 14.: Goda Krisztina: Szabadság, szerelem. Meghívott vendég: Gulyás Buda (operatőr) 

Október 28.: Makk Károly: Szerelem. Meghívott vendég: Makk Károly (rendező) 

November 11.: Hajdu Szabolcs: Fehér tenyér. Meghívott vendég: Hajdu Szabolcs (rendező) 

December 2.: Gárdos Péter: Tréfa. Meghívott vendég: Gárdos Péter (rendező), Seregi László (operatőr), Lengyel Tamás (színész) 

December 9.: Orosz Dénes: Poligamy. Meghívott vendég: Orosz Dénes (rendező-forgatókönyvíró) 

A vetítések este 8 órakor kezdődnek. Jegyár: 800 Ft (Funzine klubkártyával 700 Ft).