Az igazság ismét a mozikban van

Film

1998-ban mindenki örömére az X-akták tévésorozat átköltözött a vetetítőtermekbe. Rob Bowman mozija ugyan nem robbantott kasszákat, de mind a kritika, mind a közönség lelkesen fogadta Mulder és Scully ügynökök mozis ügyködését. Természetesen elkerülhetetlen volt, hogy a produkció után ne kezdődjenek el a találgatások az esetleges folytatással kapcsolatban. Aztán a pletykákat lehűtötte David Duchovny bejelentése, hogy kiszáll a sorozatból, és nem kíván szerepelni még egy mozis feldolgozásban.

Úgy látszik "csak" nyolc évet kellett várni és a színész meggondolta magát. A napokban ugyanis Frank Spotnitz, a sorozat társírója és -producere bejelentette, hogy aláírta azt a szerződést, melyben az áll, hogy a sorozat szülőatyja, Chris Carter partnereként a készülő X-Akták 2 írója lesz. A rajongók örömére pedig megtörtént a másik nagy bejelentés: David Duchovny és Gillian Anderson is elvállalták az újabb felkérést. A sztoriról és a forgatás kezdetéről még nincsenek információk.

Duchovny időközben a rendezéssel is megpróbálkozott, nem valami fényes sikerrel. A 2004-es A House of D elég nagyot bukott a pénztáraknál. Gillian Anderson legközelebb a hazánkban is vetített Zuhanás a csöndbe című dokumentum-játékfilm rendezőjének, Kevin MacDonald-nak a filmjében, a The Last King of Scotland-ben tűnik fel, amely Uganda egykori diktátoráról, Idi Amin-ról szól.