A szervezők szerint néha csak egy hajszálon múlik, hogy egy-egy alkotás kimarad a versenyprogramból, ráadásul az utóbbi két esztendő nagy számú nevezése miatt még inkább erősödött az infósok mezőnye.
Természetesen levetítik majd a díjazott alkotásokat is, kategóriánkénti válogatásokban, valamint szeretnének egy legtöbb filmet beküldő, országonkénti bontást is az alkalmankénti négy órába mindenesetre sok minden bele fog férni.
A tervek szerint a vetítéseket követően a korábban az előzsűriben vagy a nemzetközi zsűriben részt vevő filmes szakemberek vezetésével értékelhetjük a látottakat. A helyszín a budapesti DocuArt Kocsiszín, mely jelenleg a Dialektus fesztiválnak ad otthont, ezért az első találkozó annak keretein belül zajlik majd, és a szokásosnál rövidebb lesz (18 óra helyett kivételesen 20-kor kezdődik, mert előtte szakmai kerekasztal-beszélgetést tartanak a helyszínen).
A BuSho filmklub 2009 tervezett programja
Csütörtökönként 18.00-22.00 óráig
Március 5.: Best of 2008/1.
Április 2.: Best of 2007/1.
Május 14.: Best of 2006
Június 4. : Best of 2005
Július 2.: Best of 2007/2.
Augusztus 6.: Best of 2008/2.
A műsorváltozás jogát a szervezők fenntartják, de a tervezetet lehetőleg betartják. A következő BuSho Fesztivált egyébként 2009. szeptember 1. és 6. között rendezik meg.