Ingyen mozizhatunk a Toldiban

Film

Megnézhetjük például a Boldog új élet című Bogdán Árpád-alkotást, amit a MÚOSZ Filmkritikusi Szakosztálya a tavalyi év legjobb elsőfilmjének talált vagy az Ópiumot, melynek rendezőjét, Szász Jánost és főszereplőnőjét, Kirsti Stubót is díjazták a kritikusok. 

Látható lesz a tavalyi év legjobb filmjének választott Iszka utazása is, ezenkívül az életműdíjban részesített Gyarmathy Lívia két munkája, melyek közül az egyik (Kis halak, nagy halak) vetítése ősbemutatónak számít. 

A Magyar Újságírók Szövetségének Film- és Tévékritikusi Szakosztálya minden év elején díjazza az előző év legjobbnak talált filmes alkotásait. Idén január 28-án adták át a Filmkritikusi Díjakat, amiket a lentebb, a részletes programban felsorolt alkotásokon kívül a következő művek és alkotók kaptak. 

Eszenyi Enikőé lett a legjobb női epizódalakításnak járó elismerés az Overnightban nyújtott teljesítményéért, Kállai Ferenc (Noé bárkája) pedig a legjobb férfi epizódszereplő lett. A legjobb operatőrnek Medvigy Gábort találták, két munkája (Töredék, Dolina) miatt is. A legjobb vizsgafilmnek járó kitüntetés a Bloody Maryt rendező Bodzsár Márké lett. 

Részletes program: 

Március 1. 

18.00: Boldog új élet (legjobb elsőfilm) 

Vendég: Bogdán Árpád rendező, moderátor: Kárpáti György filmkritikus.

20.00: Ópium (legjobb rendező és legjobb színésznő) 

Vendég: Szász János rendező, moderátor: Muhi Klára filmkritikus.

Március 2. 

16.00: Együtt (legjobb kisjátékfilm) 

Elboronálva (legjobb dokumentumfilm) 

A mi gólyánk 

Ősbemutató: Kis halak, nagy halak (Gyarmathy Lívia, életműdíj) 

Vendég: Gyarmathy Lívia rendező, moderátor: Stőhr Lóránt filmkritikus. 

18.00: Töredék (legjobb színész és legjobb operatőr) 

Vendég: Zsótér Sándor főszereplő, moderátor: Báron György filmkritikus.

20.00: Iszka utazása (legjobb film) 

Vendég: Bollók Csaba rendező és Csere Ágnes producer, moderátor: Báron György filmkritikus. 

A film után állófogadás és kötetlen beszélgetés. 

(muosz.hu)