Kimura 1945 óta több mint 200 filmben dolgozott látványtervezőként (art directorként), de elsősorban a hatvanas években, Szuzuki Szeidzsun rendezővel közösen készített merész látványvilágú filmjei gyakoroltak maradandó hatást a japán filmművészetre. Kimura utolsó éveiig aktív maradt, 2008-as rendezői debütálásával pedig a rekordok könyvébe is bevonult mint a legidősebb elsőfilmes rendező.
"Kimura minden filmen úgy dolgozik, mintha az az utolsó lenne. Mintha azt mondaná: "Ha ez az utolsó filmem, bármit megtehetek." Azt hiszem, ezért szeretek annyira vele dolgozni" ? mondta a filmművészről Szuzuki Szeidzsun rendező, akinek Virág és harag című jakuzafilmje, Örömlányok című rendhagyó háborús drámája és Tokiói csavargó című bűnfilmje is bekerült a válogatásba.
A három Szuzuki Szeidzsun-alkotáson kívül a június 11. és 30. között megrendezendő program folyamán látható lesz még a XIX. század végi Tokió világát felidéző melodráma, a Vadludak, az Önhibámból című szerelmi dráma és a klasszikus, lassú japán családfilmek igen árnyalt stílusában megvalósult Tokiói bölcsődal is.
Részletes program:
Június 11., 18.30: Vadludak (Gan. r.: Toyoda Shiro, 1953, 102 perc)
Június 12., 18.30: Önhibámból (Jibun no ana no nakade. r.: Uchida Tomu, 1955, 124 perc)
Június 14., 18.30: Virág és harag (Hana to doto. r.: Szuzuki Szeidzsun, 1964, 92 perc)
Június 16., 18.30: Örömlányok (Shumpuden. r.: Szuzuki Szeidzsun, 1965, 96 perc)
Június 19., 18.30: Tokiói csavargó (Tokyo nagare-mono. r.: Szuzuki Szeidzsun, 1966, 83 perc
Június 22., 18.30: Önhibámból
Június 23., 18.30: Tokiói bölcsődal (Tokyo yakyoku. r.: Ichikawa Jun, 1997, perc)
Június 25., 20.30: Örömlányok
Június 27., 18.30: Virág és harag
Június 28., 18.30: Vadludak
Június 30., 20.30: Tokiói csavargó